Gazdaság

Újévi remények

Új irányítás alá helyezték az otthonteremtés területét. Új év, új emberekkel, új reményekkel. Vajon a részben új szervezeti keretek – felügyelete immár nem a belügyi tárcához tartozik -, s a hivatal magasabb államigazgatási szintre emelése hoz-e érdemi változást a családok milliói és egy egész ágazat, az építőipar számára? Ráadásul a terület új vezetőt is kapott Borsi László személyében. A kormányváltás óta először közgazdász került a lakásügyek élére.


Újévi remények 1

MÁDI LÁSZLÓ, a Fidesz-MPSZ Otthonteremtési Műhelyének elnöke

MULTIPLIKATÍV HATÁS. Miért fontos ez? Azért, mert az otthonteremtési támogatásoknak van közismerten a legerősebb multiplikatív hatásuk a gazdaságban: gerjesztik a gazdasági növekedést, új munkahelyeket teremtenek (ráadásul főleg a legalacsonyabb képzettségűek körében), s az uniós versenyfutásban erősítik a hazai kis- és középvállalkozásokat. A kormányzaton belül az eltelt két és fél évben a pénzügyi tárca rövid távú fiskális szemléletével szemben a gazdaságfejlesztés szempontjai még csak vitapozícióba sem kerültek. Márpedig a számokkal szembe számokat kellett volna állítani, ám a belügyminiszternek, de még a szociális szemléletet hirdető kormánymegbízottnak sem ez volt az erős oldala. A lakásépítések kapcsán befolyó bevételeket a pénzügyi tárca talán csak most kezdi majd értékelni.

Az építőipari cégek – de különösen a lakásépítéssel foglalkozók – az év második felében a lakáspiac válságáról beszéltek. 2002-ben a csökkenő inflációs trend megtört, s a megugró pénzromlás tönkretette a polgári otthonteremtési modellt, mivel azt az előző kormány egy folyamatos dezinflációs pályára tervezte. A jelenlegi kormány gazdaságpolitikájának egyik súlyos negatív következménye az infláció megugrása következtében meghozott megszorítások áldozatává vált otthonteremtés válsága lett. Sajnos az elmúlt időszakban igazi építkezés ezen a területen nem történt. Bár meghirdették a hosszú távú otthonteremtési program kialakítását, bő két év alatt e téren vajmi kevés történt.

Amikor megkérdezik tőlem, hogy mi a mostani kormánnyal a legnagyobb baj, akkor rendre azt válaszolom: nem is egy konkrét lépés, hanem a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság. Így az új lakáspolitikai vezetéstől leginkább a kiszámíthatóságot, a stabilitást remélem. Bízom abban, hogy érdemi vitapartnerei lesznek a területükön meghozott döntéseknél a pénzügyi tárcának is. Ezen kívül égetően szükség lenne egy olyan hosszú távú koncepcióra, amely egyrészt költségvetési szempontból megalapozott lenne, másrészt pedig a politikai erők közötti konszenzuson alapulna. Hiszen, ha ez utóbbi nincs meg, akkor minden kormányváltáskor újra kell kezdeni a munkát, annak pedig nem lenne sok értelme.

Másrészt a szakmával is dűlőre kellene jutni, hiszen például az a gondolkodás, amely az otthonteremtést csupán szociális kérdésnek látja, nehezen képes a több mint százezer foglalkoztatottat alkalmazó építőiparral érdemi párbeszédet folytatni. Ma – amint a Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének elnökasszonya találóan mondta – a kormányzat részéről alapvetően egy „egérlyukprogram” működik otthonteremtés helyett.

Nyilvánvalóan a karbantartáson és a kisebb lépéseken túl szükség lenne új, átfogó program meghirdetésére is. Én ennek a legnagyobb szükségét a lakásfelújítások kormányzati ösztönzésének kérdésében látom. Nyugaton ugyanis GDP-arányosan számolva a lakásfelújítási szegmens nagyobb értéket képvisel, mint az új lakások építése!

NAGYOBB A FÜSTJE… A kormány most meghirdetett Fészekrakó programja véleményem szerint nem hoz áttörést az eddigi folyamatokban. Úgy állapítják meg ugyanis a jogosultsági feltételeket, hogy azt nagyon kevesen tudják majd igénybe venni. A javaslatnak nagyobb a füstje, mint a lángja, miközben az áfa-visszatérítés megszüntetése és az új lakások illetékmentességének drasztikus csökkentése visszaveti az új lakások építését, különösen a kisebb ingatlanok esetében.

Fontos lenne viszont a tavaly drámaian visszaeső használtlakás-forgalom ösztönzése is. Megfontolandó az a szakmától indult elképzelés, amely egy használtlakás-alap meghirdetését látná jó megoldásnak. Tennivaló tehát van bőven. Új év, új remények.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik