Szórakozás

Fásy: Velem mulatott Jimmy a halála előtt

Fásy Ádám kilenc évig őrizte a titkot.

A Zeneexpressz című műsor feje egy kezén meg tudja számolni, kik azok, akik tényleg olyan közel álltak Jimmyhez, mint ő. Tucatnyi, eddig nem látott fotót őriz, ahogyan azokat a titkokat is ismeri, amelyekbe csak őt avatta be a „Király”.

„Több mint egy évtizedes barátság kötött össze Jimmyvel, aki a bizalmába fogadott, sokszor megosztotta velem örömét, bánatát. Az utolsó napján találkoztunk, órákat töltöttünk együtt. Hulé Éva, aki most új vallomásában megjelölte a legenda halálának felelősét, azt nyilatkozta, hogy Jimmyvel volt szilveszterkor, és együtt mentek a csepeli házba. Ez biztosan nem igaz, mert azon az éjjelen szinte egyszerre érkeztünk a Balázs vendéglőbe” – mesélte Fásy Ádám.

„Az sem igaz, hogy részeg lett volna, Jimmy csak vizet ivott, ő vezette a kocsiját, és egyedül jött. Tőle szokatlanul rosszkedvű volt, de nem nőügy miatt szomorkodott, hanem azért, mert megszűnt az RTL Klubon a műsora. Elhatározta, hogy új életet kezd: lemezt akart kiadni, és újrakezdeni a turnéit, ahogyan régen, saját szervezésben Jankai Béla kitűnő zenekarával. Tehát mindezek ellenére, hogy rossz volt a kedve, egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy tragédiába torkoll majd az éjszaka, hiszen mint mondtam, Jimmy tervezgetett, a jövőjét építgette gondolatban” – folytatta a jó barát.

Fásy szerint az sem igaz, hogy Jimmy nagyon rossz­ban volt feleségével, Edittel, s valamilyen formában ez okozta volna a tragédiát, mint azt többen állították. Sőt azt is elmondta, Hulé Évát sosem látta Jimmy társaságában, és barátjaként sem említette soha az asszonyt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik