Belföld

“Te pöcs” – Visszaszólt a Magyar Nemzetnek Havasi Bertalan

A miniszterelnök sajtófőnöke közleményben válaszolt a lap hétfői cikkére.

Szeretném felhívni a Magyar Nemzet figyelmét, hogy a hazugság nem tartozik a polgári, keresztény, konzervatív erények közé – írja hétfői közleményében Havasi Bertalan.

A lap által róla írottak kapcsán így fogalmazott Orbán Viktor sajtófőnöke: Komolyan hihetőnek és reálisnak tartja a Magyar Nemzet, hogy miközben háttal állok három fotósnak (a Magyar Nemzeté, a táborszervezőké plusz egy ismeretlen), akik háromszoros túlerővel tolnak előrefelé, “te pöcs” és “lefejellek” fenyegetőzésekkel, és akiket én “Ne toljatok már be a kocsiba, jó? Köszönöm!” szavakkal próbálok jobb belátásra téríteni (videofelvétel bizonyítja!), tehát hogy mindezek után én vagyok az “inzultáló”, a “bunkó”, az “agresszor”?

Hozzátette, hogy a táborszervezők fotósa még ott helyben bocsánatot kért tőle, ezzel szemben a Magyar Nemzet rágalmazó cikkel áll elő – több nappal az eset után. Kissé gyanús – zárul a közlemény.

A Magyar Nemzet hétfői publicisztikájában szokatlanul durva stílusban bírálta – mellékszálként – Tusványos kapcsán Havasi Bertalant. Többek közt azt írták, hogy a „miniszterelnök körül riasztóan megnőtt a meglehetősen szervilis, ám a világ felé buta agresszivitást mutató emberek száma”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik