Belföld

Mikor múlik a Gyurcsány-fóbia?

Bár lassan 6 éve nem ő a miniszterelnök, még mindig róla beszél mindenki. Szikora Robi szerint "egy köcsög", Czeizel Endre szerint az európaiság garanciája. Mi az oka a végletesen extrém érzelmeknek?

Gyurcsányozás reggel, délben, este

Kevés az olyan politikai vita, ahol legkésőbb a második percben ne kerülne elő a Demokratikus Koalíció elnökének neve. Gyurcsány Ferenc a mai napig slágertémának számít a kocsmában, a vasárnapi asztalnál és az internetes fórumokban egyaránt. Ha valaki a politikai függetlenségét igyekszik bizonygatni, azt a mai napig „egyformán utálom Orbánt és Gyurcsányt”-jellegű mondatokkal teszi, ügyet sem vetve a DK-nál hétszer nagyobb frakcióval rendelkező MSZP-ről vagy annak aktuális elnökéről. A köztelevízió Bagi-Nacsa párosa úgy ontja magából az egy kaptafára készülő Gyurcsány-paródiákat, mintha még mindig 2006-ot írnánk. Hogyan lehetséges, hogy miközben a Fidesz több mint négy éve kétharmaddal uralja és formálja az országot, a közbeszédben mégis egy 4 parlamenti képviselővel rendelkező ellenzéki minipárt elnöke a téma?

Fotó: Hír24/Kummer János

Juhász Attila, a Political Capital elemzője szerint Gyurcsány Ferenc túl sokáig, majdnem 5 éven keresztül volt miniszterelnök ahhoz, hogy az emléke ugyanennyi idő alatt elhalványuljon. Ráadásul az ő kormányzása idején, 2006 őszén egy olyan politikai konfliktus volt az országban, amilyen a rendszerváltás óta soha. A szakértő szerint az már a Fidesz politizálásának hatékonyságára vezethető vissza, hogy a 2006-os eseményekről és tágabb értelemben Gyurcsány egész kormányzásáról alapvetően az ő értelmezésük égett bele az emberek tudatába.

Bokszzsák, mumus, viszonyítási pont

Egy polcon Kádárral

A Nemzeti Örökség Intézete nevű kormányzati szervezet ma publikált felmérése szerint Rákosi Mátyás és Kádár János után Gyurcsány Ferenc a harmadik legnépszerűtlenebb történelmi személyiségnek számít a 18-30 évesek körében, maga mögé utasítva Szálasi Ferencet, Horthy Miklóst vagy Orbán Viktort.

Wirsching Viktória, a DK kommunikációs igazgatója úgy látja: Gyurcsány Ferenc egyfajta viszonyítási pont a hazai politikában, akihez képest a mai napig sokan határozzák meg magukat. Karakteres politikus, akit lehet szeretni vagy utálni, de mindenképpen érzéseket vált ki. Wirsching szerint a Fidesz által generált erőszakos karaktergyilkos kampány meglepően sikeres volt, annak hullámára még véleményformáló értelmiségiek is nagy számban felültek. A kommunikációs igazgató szerint Gyurcsány személye a jobboldal egésze és a baloldal egy része számára terápiás célokat szolgál, stresszlevezető funkciót tölt be. Ő az, akit következmények nélkül lehet szidalmazni, noha a kétharmados Fidesz-kormányzás ötödik évében ez már finoman szólva nem számít bátor és vakmerő cselekedetnek.

Juhász Attila úgy látja: a Gyurcsányra zúduló össztűz oka, hogy a többosztatúvá vált baloldal immár riválisként tekint Gyurcsányra, a jobboldal pedig továbbra is a vele szembeni pszichózis fenntartására törekszik: nem véletlen, hogy Zsigó Róbert, Hoppál Péter vagy Selmeczi Gabriella következesen Gyurcsány-Bajnai korszakról beszélnek lesajnálóan. Juhász szerint ugyanakkor maga Gyurcsány is sokat megőrizhetett volna az imázsából, ha legkésőbb a 2008-as népszavazás után lemond a kormányzásról és néhány évre visszavonul a közélettől.

Balra a nap nyugszik?

A szakember szerint igaz ugyan, hogy egy több százezres, elkötelezett szavazótábor áll Gyurcsány mögött, mégis kicsi az esélye, hogy a szavazók többségének szemében újra Orbán Viktor esélyes kihívójaként jelenjen meg. A DK számára legpozitívabb forgatókönyv egy 10-15%-os középpárti létről szól, amellyel azonban már megkerülhetetlen koalíciós partner lehet Gyurcsány Ferenc pártja.

 Fotó: Hír24/Kummer János

Wirsching Viktória szerint viszont már eddig is sokat kopott az exminiszterelnök negatív imázsa és az évek során maga Gyurcsány is megfontoltabb, higgadtabb lett, ezért optimista azt illetően, hogy középtávon sikerül-e leráznia az ellenfelei által ráaggatott stigmákat. A kommunikációs igazgató szerint egyre többen értik, hogy Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének lényege nem a manipulatívan kiragadott mondatokban rejlik, hanem a megújítás és a korszakváltás szándékában. Példaként említette, hogy a napokban maga Lázár János méltatta az őszödi beszéd tartalmát, miután teljes terjedelmében meghallgatta azt.

Hírességek pro és kontra

„Gyurcsány Ferenc egy köcsög” – ezt Szikora Róbert mondta egy koncertjén, majd Vujity Tvrtkónak a TV2-ben hozzátette: a volt miniszterelnököt Magyarország legkártékonyabb emberének tartja a háború óta. Pataky Attila szerint Gyurcsány Ferenc „egy nullszériás, egy elmebeteg”. „Hol volt Gyurcsány, amikor én már voltam, és hol lesz Gyurcsány, amikor én leszek?” – tette fel a költői kérdést az Edda frontembere. Az idei EP-választások előtt tett hitet Gyurcsány mellett Czeizel Endre. Az orvos-genetikus azt mondta: „A most következő választáson bizonyítanunk kell, hogy mi európai magyarok vagyunk. Úgy érzem, a Gyurcsány Ferenc vezette DK ezt a nézetet képviseli, én ezért fogok rájuk szavazni.”

(Cikksorozatunk következő részében az Orbán Viktorral szembeni ellenszenv okait keressük)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik