A BUX 11.30 órakor 20 923,90 ponton állt, ami a keddi záróértékhez képest 611,80 pontos, 3,01 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál pedig 494,44 ponttal magasabb.
A részvénypiac forgalma délelőtt 8,2 milliárd forint volt, ami igen alacsonynak számít a korábbi időszakhoz képest.
A befektetők továbbra is bizalmatlanok, bár alacsony forgalom mellett viszonylag jelentősen nőtt a tőzsdeindex. A reggeli optimista hangulat töretlennek látszik, bár elemzők szerint ez nem jelent trendfordulót, csak a helyzet normalizálódását. A mostani folyamatoknak sem látható különösebb fundamentális oka, bár a korábbi szárnyalást sem támasztották alá ilyen tényezők.
A délelőtti, mintegy 3 százalékos növekedést a vezető részvények mindegyike követte. A délelőtt nyertese a Mol, több mint 4 százalékkal (850 forint körüli változás, aktuális értéke 19 660 forint) és az Egis, szintén 4 százalékos növekedéssel. Az OTP részvényei mintegy 3 százalékkal 7460 forintra, a Telekom-papírok 2 százalékkal 1000 forintra emelkedtek. A Richter 1 százalék feletti növekedéssel zárja a sort, 36 ezer forinton.
