Novemberi váltóláz
A kormány 190/2004-es rendelete szerint a biztosítótársaságoknak a biztosítási feltételeket az érvényben lévő és a következő évi új tarifákat október 30-ig kell nyilvánosságra hozni. Az ügyfelek december 1-ig mondhatják fel szerződésüket, és év végéig szerződhetnek új biztosítójukkal. Az egy hónapos időszak szolgál arra, hogy az ügyfelek eldöntsék, az új feltételek mellett melyik társaságnál kötik meg biztosításukat.
Csak személyes érdeklődőknek
A procedúra viszonylag egyszerű – ismertette Kurtisz Krisztián, lakossági és kisvállalkozói vagyonbiztosítási igazgató -, a regisztrált ügyfelek a szükséges paraméterek megadása után 48 órán belül sms-ben kapják meg 2006-ra vonatkozóan a Groupama által ajánlott kgfb-díjukat. (A regisztráció nem jelent kötelezettséget és egy mobilszámra legfeljebb kétszer küldik el a díjat tartalmazó sms-t.)
Ezzel elvileg kizárják azt, hogy a konkurens biztosítók idő előtt megismerhessék a teljes díjtáblázatot és árazási politikát, ami az üzletágban tevékenykedő társaságok legféltettebb kincse. A gyakorlatban persze néhány tucat mobiltelefon segítségével könnyen feltérképezheti a többi biztosító is a különböző ügyfélkategóriákra vonatkozó díjakat, ám ezt a kockázatot a társaság bevállalja – fogalmazott Kurtisz Krisztián. Annak érdekében teszik ezt, hogy mostani illetve leendő ügyfeleik hamarabb tudjanak tájékozódni, hamarabb megkezdhessék a kötelezőbiztosító-váltás egy hónapos időszakára való felkészülést – tette hozzá.
Megkezdődött a kampány
A kampány tehát a szokottnál korábban megkezdődött, igazolva a várakozásokat, melyek szerint újból nagy harc indul a gépjárműtulajdonosok megtartásáért, illetve elcsábításáért.
Biztosítói becslések szerint évente mintegy 200-400 ezren váltanak biztosítót az olcsóbb tarifák miatt, és ebben egyre nagyobb szerep jut az internetes kalkulátoroknak, illetve online-biztosításközvetítőknek is. A tavaly novemberi kampányidőszakban egyébként éppen a Groupama volt az egyik legnagyobb vesztes, miután szándékosan változtatott díjképzési stratégiáján, és a korábban bátran bevállalt, olcsó díjakkal magához csábított magas kockázatú ügyfélkörnél drágított a legtöbbet. A fiatal, fővárosi autósok éppen ezért tömegével váltottak biztosítót, viszont ezáltal a korábbinál egészségesebb portfólió jött létre, és az üzletág idén már nem lesz veszteséges a társaságnál – mondta el Maresquier.
Mindenesetre a cég idén egy másik kampányfogással is él: annak, aki november 1-jéig regisztrálja magát a cég honlapján, és végül december 31-ig valóban a Groupamánál köti meg a jövő évi kgfb-jét, az ajándékba egy balesetbiztosítást is kap. Az egyéves szerződés baleseti rokkantság estére 2 millió, baleseti halál esetére pedig 1 millió forintos biztosítási összeget kínál.
