Semmiféle kormányzati vagy a koalíciós pártokon belüli egyeztetés nem volt még arról, hogy milyen döntés szülessen az euró bevezetésének céldátumát illetően – tudta meg a Világgazdaság. November végéig ez elhalasztható – érvelnek a kormányoldalon.
Amíg viszont nincs állásfoglalás, addig a miniszterelnök és a pénzügyminiszter egyeztetett szerepleosztásban nyilatkozik. A kormányfő kijelentéseinek célja az, hogy elérje, keze ne legyen megkötve az euróbevezetés ügyében, a döntés-előkészítés és kivitelezés főszereplője lehessen. A pénzügyminiszter pedig azért dolgozik, hogy „ne veszítse el a piacok bizalmát”.
A lehetséges forgatókönyvek, amelyek között majd az ősz végén döntenek: a kabinet módosítja a konvergenciaprogram vállalásait, esetleg köti magát annak betartásához, illetve csak hallgatólag ismeri be annak tarthatatlanságát, miközben az ellenkezőjét kommunikálja.
Érdemi vita vagy konfliktus nem volt még a szocialista vezetésen belül sem arról, hogy mi lenne a helyes stratégia az euró céldátumát illetően – mondták vezető MSZP-s politikusok. Hozzátették: egyelőre csak ott tart az ügy, hogy újra végig kell gondolni, melyik utat kellene választani. Jelenleg érvényes kormánydöntés van az euró bevezetésének 2010-es dátumáról, ennek felülvizsgálatát még nem kezdeményezte senki – jelentette ki Horn Gábor. A Miniszterelnöki Hivatal szabad demokrata államtitkára elmondta: nem lát olyan érvet, amely döntő lenne a korábbi kormánydöntés felülírásához. Pártja a napokban tárgyal az érdekképviseletek munkaadói oldalával a témáról.
Az MSZP-ben óvatosan közelítenék meg a kérdést: bár az euró bevezetésének dátuma közvetlenül nem lesz kampánytéma, a döntés következménye azonban érzékenyen érintheti a párt támogatói bázisát. Ha a 2010 megtartása mellett döntenének, azt csak „megszorításokkal” lehetne elérni, amit nem lehet kommunikálni a választások előtt, s kérdés, hajlandó-e a reformok, megszorítások felvállalására a szocialista párt.
Tegnap a pénzügyminiszter a Central European Business Centre konferenciáján reményét fejezte ki, hogy a parlament a tervben szereplő 1,4 százalékos hiánycsökkentéssel fogadja el a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot, ez megfogalmazása szerint a növekedési ütemre még nem lesz negatív hatással, és fenntartja a 2010-es euróátvétel lehetőségét. A szaktárca olyan módosított konvergenciaprogramot készít a rendes ügymenetnek megfelelően decemberre, amely 2008-ra 3,3 százalékos államháztartási hiányt céloz meg (ez a nyugdíjkorrekció figyelembe vehető mértéke miatt lehetővé tenné a 2010-es eurózóna-csatlakozást), a döntés azonban a kormány hatáskörébe tartozik.
