Gazdaság

Uniós intés a regisztrációs adó miatt

Az Európai Bizottság pénteki bejelentésében felszólítja Magyarországot, hogy számoljon be a más tagállamokból bevitt használt gépkocsikra vonatkozó adózási szabályokról. A magyar regisztrációs adó ugyanis nem veszi figyelembe a jármű tényleges elhasználódását.

A testület brüsszeli közleménye szerint a szabályokat jelenleg Magyarország oly módon alkalmazza, hogy az sérti az uniós szerződésnek a hazai és más tagállamokból származó termékek egyenlő bánásmódjáról szóló rendelkezéseit. Hazánkat emiatt hivatalos figyelmeztető levélben szólítják fel, ami a szerződésben előírt kötelezettségszegési eljárás első szakasza. Ha Brüsszel a levélre nem kap kielégítő választ, továbbléphet az eljárás második szakaszába, és végül az ügyet az Európai Bíróság elé viheti.

„A tagállamoknak jogukban áll regisztrációs adót bevezetni a gépjárművekre, illetve növelhetik az adó mértékét” – mondta Kovács László adózási és vámügyi biztos a közlemény szerint. – „Tiszteletben kell azonban tartaniuk a szerződésben foglaltak szerint a hazai és EU-termék közötti megkülönböztetésmentességi elvet, valamint a másodlagos közösségi jogot.”

A magyar jogszabályok értelmében a gépkocsik első magyarországi forgalomba helyezése után regisztrációs adót kell fizetni. Az adó új és használt gépkocsikra egyaránt alkalmazandó, és mértéke kizárólag a motor lökettérfogatától, a használt üzemanyag típusától és a kibocsátási előírásoktól függ. A magyar regisztrációs adó tehát nem veszi figyelembe a jármű tényleges elhasználódását – érvel a bizottság.


Az értékcsökkenést figyelembe kell venni


A testület emlékeztetett arra, hogy az Európai Bíróság hasonló esetekben hozott korábbi döntései szerint egy tagállam számára nem tilos olyan gépkocsiadó kivetése, mint például az adott országban történő első regisztráció során megfizetendő adó, feltéve, ha ez összhangban áll az uniós szerződéssel. Ez azt jelenti, hogy a tagállamok sem közvetlenül, sem közvetve nem vethetnek ki más tagállamok termékeire a hasonló jellegű hazai termékre közvetlenül vagy közvetve kivetett adónál magasabb belső adót.

A szabályok szerint a tagállamoknak a regisztrációs adó kiszámítása során figyelembe kell venniük az importált használt gépjármű tényleges értékcsökkenését, máskülönben a kivetett adó meghaladná a nemzeti területen már regisztrált, hasonló használt gépjárművek értékébe beépülő megmaradt adótartalmat.


Összeférhetetlenség


Használt gépkocsik unión belüli beszerzése esetén Magyarország a regisztrációs adón túlmenően 25 százalékos többletadót is alkalmaz – mondja a bizottság. A többletadó a más tagállamokból származó valamennyi gépjárműre alkalmazandó, kivéve a Magyarországon újként regisztrált gépjárműveket.


Az Európai Bíróság esetjoga értelmében egy olyan magasabb adó kivetésére vonatkozó kritérium, amely definíciójából adódóan hasonló hazai termékekre nem vethető ki, összeférhetetlennek tekinthető az uniós szerződésben előírt megkülönböztetési tilalommal. Egy ilyen rendszer ugyanis már előzetesen kivonja a helyi termékeket a legsúlyosabb adók alól – áll a magyar nyelven is közzétett uniós közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik