Számoljon velünk!
November 2-tól a FigyelőNeten is tájékozódhat a jövő évi díjakról, illetve online elindíthatja új szerződéskötését. A Netrisk Kft. kalkulátora ugyanis közvetlenül a FigyelőNeten is elérhető lesz, így, akárcsak az elmúlt két évben, olvasóink az idei szezonban is egyszerűen és gyorsan le-bonyolíthatják a kötelezőváltást.
Erős díjverseny lesz
Erős díjversenyre lehet számítani a 2005 novemberi kgfb-kampányban, és a piac várhatóan tovább szegmentálódik – jelentette ki Papp Lajos, az FBAMSZ gépjármű-biztosítási szekciójának vezetője. A díjverseny fokozódására utal az is, hogy 2003-ban a biztosításközvetítők becslései szerint évi 16 ezer, 2004-ben pedig már átlagosan fejenként 18 ezer forinttal kevesebb díjat fizettek volna az autósok, ha mindenki a számára legolcsóbb díjú biztosítóhoz szerződött volna át. 2003-ban 300 ezren, 2004-ben 250-300 ezren vitték át biztosításukat másik társasághoz, s az alkuszok az idén még nagyobb tömegű váltásra számítanak (kalkulálni, tájékozódni ennél nagyságrendekkel többen járnak a netre). Az elmúlt két évben, az átszerződők mintegy 10 százaléka a neten váltott biztosítót, eddig összesen közel 80 ezer online kötést tart számon a szervezet a kgfb-üzletágban.
Alkuszi segítség
Jelenleg közel tíz online biztosítás-közvetítő tevékenykedik Magyarországon, közülük kettő rendelkezik már többéves rutinnal és nagyobb ismertséggel. Portáljaikra minden évben felkerül valamennyi biztosítótársaság és egyesület komplex tarifarendszere, beleépítve a különböző pótdíjazási és kedvezményezési szempontokat.
Szakértői segítséget egyébként nemcsak az internetes alkuszcégek portáljai nyújthatnak, hanem a hús-vér alkuszok is, akik például számos, Magyarországon is megtelepedett nemzetközi nagy biztosításközvetítő cég (hogy csak a legnagyobbakat említsük: az Eurorisk, a Marsh, az AON, a CLB vagy az Erix) alkalmazottjaiként az ügyfelek megbízásából, de a biztosítók által megfizetve végzik el a piacon fellelhető termékek összehasonlítását, elemzését, és bonyolítják a tényleges szerződéskötést.
Már csak kettőt kell aludni, és a mintegy 3,5 millió magyar autótulajdonos előtt ismertté válnak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) jövő évre vonatkozó díjai. A Mabisz információi alapján idén október 29-én lesznek olvashatók a biztosítók terjedelmes táblázatai a Népszavában és a Magyar Nemzetben, illetve a biztosítók saját honlapjain. Ezt követően rövid időn belül a Mabisz és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján is tájékozódhat bárki, de igazán hathatós segítséget valószínűleg ebben az évben is az online alkuszok tudnak majd nyújtani.
A kötelezőváltás esetében – relatíve egyszerűen parametrizált kalkulátoraik révén – először is segítenek kiszámolni a biztosítók díjait, a díjakra árgaranciát vállalnak, sorrendbe állítják azokat, javaslattal élnek annak függvényében, hogy mik az ügyfél prioritásai (hogy a legolcsóbb, vagy az ár/érték alapján legkedvezőbb ajánlat érdekli-e az autótulajdonost), majd ezt követően közreműködnek a szerződés megkötésében – hangsúlyozták a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) vezetői.
1. buktató: a felmondás
A jogszabály előírja: az autósok november 1. és december 1. között mondhatják fel régi szerződésüket, s év végéig kell megkötniük az új szerződést. A felmondás december 1-jei határideje szigorú: addig nemcsak hogy el kell küldeni a felmondólevelet, hanem annak – éjfélig – be is kell érkeznie a biztosítóhoz. Ebben idén könnyebbséget jelent az, hogy hivatalosan elfogadottá vált a telefaxon beküldött felmondás is, ám ez esetben is érdemes kontrollálni, hogy valóban megérkezett-e a fax a biztosítóhoz. Aki marad a hagyományos postai levélnél, annak a szakemberek kifejezetten ajánlják a tértivevényes feladást. Mindkét esetben célszerű kerülni az utolsó napokat, az ilyenkor jellemző tömeges levél- vagy faxforgalom a felmondások elkeveredését okozhatja.
Aki egyébként valamely online alkusznál vált kötelezőt, az megspórolhatja a felmondólevél beküldésének terhét, az ügyfél helyett a független bróker ezt személyesen elintézi. Ez alól kivételt legfeljebb az jelent, ha az utolsó napokban indítja el a procedúrát az ügyfél, ekkor ugyanis már tavaly sem vállalták be a teljes körű ügyintézést a brókerek, hanem a szerződőnek magának kellett szaladgálnia a felmondólevéllel, majd a kártörténeti igazolással is a régi és új biztosítója között. Idén kicsit kitolódott ez a határidő – mondta el a FigyelőNet kérdésére Rácz István, a FBAMSZ online-szekcióvezetője –, vagyis a netes brókerek igyekeznek a december 1-jei végső határidőhöz minél közelebb is átvállalni a teljes adminisztrációt az ügyféltől, de az utolsó napokat ők sem javasolják.
2. buktató: az új szerződés
A következő határidő december 31., az átszerződőknek eddig meg kell kötniük az új szerződésüket annak érdekében, hogy az jövő év január 1-jétől érvényben legyen. Talán magától értetődőnek tűnik, de az online kötéseknél – ahol közvetlen személyi segítséget nem kap automatikusan a szerződő – előfordulhat, hogy valaki hibázik.
Alapszabály, hogy csakis a forgalmi engedélyben rögzített állapotnak megfelelően lehet szerződést kötni, tehát hiába lakik valaki igazából vidéken, és használja ott a kocsiját (miáltal kisebb a kockázata és alacsonyabb lenne a díja), ha hivatalosan mondjuk egy fővárosi lakcím van bejegyezve a forgalmijába. Ugyanez áll az üzembentartóra is: lehet, hogy valójában egy hölgy vezeti rendszeresen az autót, és ennek megfelelően elvileg női vezetői kedvezményre is jogosult lenne több társaságnál is, ezt mindaddig nem érvényesíttetheti, ameddig mondjuk a férje nevén van a gépkocsi.
3. buktató: a bonus-malus igazolás
A szerződéskötést követően legkésőbb 90 napon belül a kártörténeti igazolását is prezentálnia kell az ügyfélnek az új biztosítója felé. A bonus-malus igazolást a korábbi biztosítónktól kell igényelnünk, majd eljuttatnunk új biztosítónkhoz. Csak ezzel tudjuk ugyanis érvényesíttetni bonusbesorolásunkat, ennek hiányában viszont a biztosítónak törvényi kötelessége új ügyfelét a legrosszabb, malus 4-es kategóriába rakni.
A két szélsőséges kategória, a B10 és az M4 között négyszeres a díjszorzó, az átsorolás tehát sok-sok évre vetheti vissza a szerződőt, akinek így több tízezer forinttal megdrágul a kötelezője. Az alkuszi közreműködéssel átszerződők egyébként e tekintetben is kicsit kényelmesebb helyzetben vannak, a bróker ugyanis beszerzi az igazolást, majd eljuttatja azt az új társasághoz.
4. buktató: a díjfizetés
Végezetül nem szabad megfeledkezni a díjfizetésre vonatkozó előírásokról sem. Az új szerződés megkötését követően 30 nap áll a biztosító rendelkezésére ahhoz, hogy amennyiben az ügyfél a csekkes fizetést választotta, a következő időszakra vonatkozó csekket megküldje. Előfordul azonban, hogy a biztosító nem postázza időben azt, és az ügyfél emiatt késve tud csak fizetni. A jelenlegi bírói gyakorlat szerint -, mivel az ügyfél egyéb módon is befizethette volna a díját, a szerződése az esedékességtől számított 30 nap elteltével díjnemfizetés miatt megszűnik. Hiába hibázott tehát a biztosító, ennek levét az ügyfél ihatja meg.
Éppen ezért, ha a csekkes befizetést választó ügyfelek az adott időszakra vonatkozó csekket nem kapják meg egy hónapon belül, úgy mindenképpen utalják át vagy jutassák el a díjat valamilyen más módon a biztosítóhoz – javasolták például a PSZÁF szakemberei is a kötelezőkampány indulását megelőző sajtótájékoztatójukon.
