Gazdaság

1,11 százalékot erősödött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 223,84 pontos emelkedéssel 20 312,10 ponton zárt kedden. Ez az előző napi záró értékhez képest 1,11 százalékos erősödés. A forgalom 21,2 milliárd forint volt kedden.

Az OTP 2,55 százalékkal, a Magyar Telekom 1,55 százalékkal növelte értékét kedden. A Richter is erősödött 0,81 százalékkal. A Mol nem tartotta értékét, a papír árfolyama 0,08 százalékkal csökkent.

A legnagyobb, 8,9 milliárd forintos forgalmat az OTP érte el kedden. Igen nagy, 7,6 milliárd forintos forgalma volt a Molnak. A Magyar Telekom 1,6 milliárd forintos forgalmat ért el, a Richter 1,5 milliárd forintos forgalmat.

Sinyi Vince, a Buda-Cash Brókerház Rt. üzletkötője szerint a Magyar Telekom az amerikai piac mozgását követte. Nap közben 992 forintig erősödött, záráskor is 980 forinton állt, s ez 1,55 százalék az előző naphoz képest. A Mol viszont nem erősödött, sőt, 0,08 százalékot esett, ezt az üzletkötő az eladásokkal, az alacsony olajárakkal magyarázta. Elmondta, hogy hetek óta eladás figyelhető meg a Molnál.

A Mol-papírok ára 15 forinttal 18 800 forintra csökkent. A Magyar Telekom részvények 15 forinttal 980 forintra gyarapodtak. Az OTP és Richter papírok szintén erősödtek 7239 illetve 35 595 záróárig.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik