A betétmix-konstrukciók közül talán a Budapest Bank „Budapest Dupla Prémium Megtakarítás” nevű terméke a legegyszerűbb – legalábbis abban a tekintetben, hogy a belépéshez minimum szükséges 200 ezer forintos összeg egyik felét a pénzpiaci alap kivételével bármelyik Budapest befektetési alapban elhelyezhetjük. Az összeg betétként lekötött felére a többiektől eltérően nem három, hanem két hónapra kapunk kiemelt kamatot (jelenleg évesítve 7,4 százalékosat). Ennek lejárta után az elhelyezett összeg egyszerű, úgynevezett Prémium-betétként kamatozik tovább, ami jelenleg (összeghatártól függően) 4,75-5,75 százalék közötti éves kamatot biztosít.
A BB terméke a jelek szerint legalább egyéves források megszerzését célozza: a Dupla Prémium keretében vásárolt befektetési jegyek egy éven belüli visszaváltásakor ugyanis az ilyenkor szokásos 2 százalék helyett – kvázi büntetésképpen – 3 százalékos visszaváltási jutalékot számítanak fel. Egy év várakozást követően ugyanakkor már lényegesen kisebb, fix 500 (interneten keresztül 250) forint az ügyfél kiszállási költsége.