Belföld

Szanyi kimagyarázta a gój motorosokat

Nem lát kivetnivalót a szocialista politikus abban, hogy meghívta Brüsszelbe, majd uniós képviselői költségkeretéből vendégül látta őket.

Szanyi Tibor az MTI-nek nyilatkozva elmondta: nem a Gój Motorosok Egyesület tagjaiként, hanem civilként látta vendégül őket és családtagjaikat. Hozzátette, hogy a meghívásban nem lát semmi kivetnivalót, ugyanis minden képviselőnek lehetősége van évente 110 vendéget fogadni, így a 21 magyar képviselő jóvoltából évente 2310 magyar vagy uniós polgár részesülhet teljes körű ellátásban, úti költséggel együtt Brüsszelben, illetve Strasbourgban.

Szanyi Tibor elmondta, hogy bár valóban elvesztett egy fogadást a motorosok elnökével szemben, a meghívás civilként és családoknak szólt. A csoport 12 fős volt.

Közölte, hogy a történtekről levélben tájékoztatta az MSZP elnökét, de annak tartalmáról nem kívánt beszélni, mondván hogy a levelet Tóbiás József pártelnökre bízta.

Arra a kérdésre, hogy Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese szerint fegyelmi eljárás elé nézhet a történtek miatt, Szanyi Tibor azt mondta, hogy nem lát a párt alapszabályában olyan rendelkezést, amely meghatározná, kit hova hívhat meg.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik