Belföld

Komoly baj van a hintákkal

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálta a játékokat – lesújtó eredmény született.

A fogyasztóvédelmi vizsgálat során tizennégy gyermekhinta közül tizenkettő nem felelt meg az előírásoknak – tájékoztatta az NFH az MTI-t.

A közlemény szerint, a laboratóriumi vizsgálatokon a játékok közül egy nem bizonyult elég szilárdnak, négy esetben pedig olyan éleket találtak a hintán, amelyek sérülést okozhatnak a gyerekeknek. Négy terméknél nem voltak elég vastagok a rögzítő kötelek, három hintához pedig olyan kicsi eltávolítható alkatrészek tartoztak, amelyeket a gyerekek akár le is nyelhetnek. Hat hinta az érvényben lévő szabványnak sem felelt meg, mert kioldható csomókötést tartalmazott – ismertette a vizsgálat eredményét a NFH.

Hozzátették, hogy a hinták esetében az egyik legfontosabb követelmény a statikus szilárdság. Ugyanakkor a tartókötélnek legalább 10 milliméter átmérőjűnek kell lennie, annak érdekében, hogy a gyerekek belekapaszkodhassanak, de a kötél mégse sértse meg a kezüket, továbbá nem tartalmazhatnak lenyelhető kiegészítőket.

A balesetveszély miatt súlyos kockázatot jelentő és letiltott hinták ezen a linken érhetők el.

A hatóság intézkedett, hogy a nem megfelelő termékeket kivonják a forgalomból – tartalmazza a sajtóközlemény.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik