A bankszövetségi állásfoglalás szerint az euró bevezetése Magyarországon nem egyszerűen formális jogi kötelezettség, hanem elemi érdek. Ennek legfontosabb előfeltételei a bankszövetség szerint: feszes költségvetési és jövedelempolitika 2006-ban, legkésőbb 2006 második félévében pedig a már régóta halogatott szerkezeti reformok megindítása az egészségügyben, az önkormányzati rendszerben és a közigazgatásban.
Eddig sem a kormány, sem a kormányfő nem jelentette be az euróövezethez való csatlakozásunk újabb elhalasztását, kétségtelen azonban, hogy ez – mindenekelőtt az államháztartás helyzete alapján – felmerülhet – állapítja meg a szövetség.
Az esetleges halasztás miatti – akár nagymértékű – árfolyamgyengülés lehetősége azonban a szervezet szerint fokozott kockázatot rejt: az egyre növekvő arányú devizahitelek körében veszélyeztetheti a hitelek visszafizetését, illetve komoly veszteségeket okozhat a gazdaság egészében.
Magyarországnak ugyanakkor figyelni kell a régiós versenytársak csatlakozási stratégiájára is, mivel, ha hozzájuk képest csak jó néhány évvel később csatlakoznánk, ez rontaná az ország versenyképességét, tőkevonzó képességét, s növelheti a valutaválság kialakulásának kockázatát – hívja fel a figyelmet az MB elnöksége.
