Beleégette magát a magyar történelembe az 59 esztendővel ezelőtti november 4-e. De nem csak a magyarba. Máig tovább él hatása a „nagypolitikában”. A hatás megjelenési formái persze változtak, hiszen azóta többször is meg(és fel)fordult a világ. A továbbélés titka: ez a nap sok nagy ügyben az első volt – még ha a tettesek nem is tudták.
AZ ELSŐ DOMINÓ. A Kreml ezen a napon eltaposta a magyar forradalmat – nem sejtvén, hogy győzelme feldöntötte az „első dominót”. Ez a nap nyitotta meg a szovjet birodalom hanyatlásának új – végül az évtizedekkel későbbi bukáshoz vezető korszakát. Azt a hajnali rohamot a Kreml határozta el. De összefüggött egy sor olyan döntéssel is, amelyet mások hoztak.
A máig legaktuálisabb: a Közel- és Közép-Keletért folytatott küzdelmet megnyitó angol-francia-izraeli háború a Szuezi-csatornát államosító egyiptomi katonai diktátor, Nasszer ellen. Az angol-francia támadást október 30-án indították. Azon a napon, amikor a szovjet vezetés két napig tartó vitája is megkezdődött, amely végül 31-én a fegyveres fellépés melletti, végzetes döntést meghozta.
Az időzítés félreérthetetlen. London és Párizs úgy számolt, hogy a Nasszert támogató szovjetek le vannak kötve Magyarországon. A kétnapos moszkvai vita első napján, 30-án még habozó szovjet vezetők pedig 31-én már tudták, hogy Szuez nemcsak a támadók katonai erejét köti le, de a támadást ellenző amerikaiak figyelmét is.
A Szuez-Magyarország párhuzam peremén első ízben bukkant fel egész sor olyan jelenség, amely változó formában ma is jelen van a világpolitikában, s bizonyítja ennek a magyarság számára szörnyű emlékezetű napnak a továbbélő hatását.
Nasszer volt az első, aki meghirdette a máig nem létező „arab egység” igényét, és ezzel együtt Izrael állam megsemmisítését. Ezt mára – több pánarab próbálkozás után – az iszlám egység követelése váltotta fel, amely nemcsak néhány radikális terrorszervezet számára jelenti egyben az izraeli állam megsemmisítését is. A legújabb és egyedülálló módon riasztó példa az iráni elnök hivatalos nyilatkozata, amely állami szinten Nasszer óta először követeli nyíltan ennek a kettős célnak a megvalósítását.
Egy „másik első”, amely november 4-éhez kötődik: Kína. A Kreml döntését (előbb a habozást, majd egy nappal később a brutalitást is) erőteljesen befolyásolta Kína magatartásának hirtelen fordulata. A magyar ügyben váltak először nyilvánossá a két kommunista nagyhatalom közötti nézetkülönbségek. Ekkor kezdődött a bonyolult folyamat, amely mindmáig tart, s amelynek során Moszkva és Peking mozgása sajátos kölcsönhatásban van. Ám, mégis a magyar ügy óta vált nyilvánvalóvá, hogy Kína önálló nemzetközi tényező, és ettől kezdve a „nagy testvér” fogalma Peking számára nem létezett többé.
Végül, de nem utolsósorban, a magyar ügy világította meg először az amerikai politika kettősségét. Ekkor vált bizonyossá, hogy a Fehér Ház mindenkori hivatalos politikája úgy kívánja érvényesíteni az amerikai érdekeket, hogy nem támadja frontálisan az Európát kettéosztó jaltai megállapodást. Ezzel egy időben éppen az angol-francia-izraeli indíttatású szuezi háború volt az első eset, hogy Amerika szembefordult hagyományos európai szövetségeseivel. Ekkor vált először világossá e szembefordulás oka is: az, hogy a második világháború utáni történelmi folyamat, a gyarmatbirodalmak széthullása részben amerikai ösztönzésre történt. És ekkor szolgáltatta Washington az első példáját annak, hogy célja a korábbi angol és francia gyarmati pozíciók elfoglalása.
ÚJ ATLANTI SZAKADÉK. Az iraki háború időszaka látványos példák egész sorával bizonyította ezt. Legfeljebb azzal a másodlagos különbséggel, hogy az atlanti szakadék nem Washington és a London-Párizs szövetség között húzódik, mint 1956 végén, hanem Washington és a – minden megpróbáltatás ellenére – továbbra is az Európai Unió tengelyének minősülő német-francia együttműködés között.
A világ most is előre nem látható fordulatok előtt áll. Hogy ezek közül sok van, amely 1956 novemberében bukkant fel először, az része a magyar nemzeti szenvedéstörténetnek. De van egyetlen dolog, amit – bármi történjék is – amerikai elnök többé nem tehet meg Magyarországgal kapcsolatban. Nem mondhatja azt, amit Eisenhower akkor novemberben, hogy „őszintén kívánjuk a függetlenségét…, de nem tekintjük katonai szövetségesünknek”.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
