Belföld

8 ezer forint egy szendvics a buszon

Drága lehet a farkaséhség csillapítása hazafelé, a BKK komolyan veszi az étkezést titltó szabályát.

Egy olvasónk mesélte, hogy a napokban megállón kívül félreállították a 112-es buszt. A sofőr rámutatott egy nőre, aki épp papírzacskóból ette péksüteményét: “Igen, maga miatt állunk itt.” Azt is mondta, hogy a kamera felvételei alapján döntöttek a központban a félreállításról. Jöttek is az ellenőrök, közterületfelügyelők. Közölték a renitens utassal, hogy 8 ezer forint a bírság, amiért a buszon evett, ha nem fizet a helyszínen, akkor 16 ezret kell fizetnie. Kisebb vita után a nő végül úgy döntött, nem akar továbbutazn, az ellenőrökkel együtt leszállt. Arról nincs hír, fizetett-e.

Noha valóban tilos a buszon enni, inni, tilos például hangosan zenét hallgatni is, vagy épp hangosan telefonálni, koszos ruhában utazni és minden olyan viselkedés is tiltott, amely másokat zavar, iyen ügyek miatti bírságolásokról azonban aligha hallani.

A BKK a konkrét ügyet nem ismerte, olvasónk történetét úgy kommentálta: leszállítani és6 vagy megbírságolni az étkező utast jogszerű. Egyúttal emlékezetett a szabályokra:

Nem piszkíthat be senki semmit és senkit

“Az Utazási feltételek és a jelenleg hatályos BKK Üzletszabályzat III. 1. Utazáshoz való jog című fejezete is tartalmazza, hogy „A BKK-val szerződött Szolgáltató a személyszállítást megtagadhatja, illetve az utast a személyszállításból kizárhatja, ha az utas: (…) magatartásával vagy állapotával a közlekedés biztonságát, saját és utastársai testi épségét, egészségét, a jármű vagy berendezéseinek épségét, tisztaságát veszélyezteti; ruházatával, poggyászával, illetve magatartásával vagy más módon a járművet, utastársai ruházatát vagy az utasok poggyászát beszennyezheti”.

Az Üzletszabályzat III. 5. Magatartási szabályok pontja szerint ugyanis „Tilos a járműveken, valamint a metróhálózat, a HÉV és a fogaskerekű utasforgalmi területein: (…) fagylaltozni, ételt és italt fogyasztani”. A V. 4.1. Pótdíjazás fejezet hozzáteszi még, hogy „Pótdíjat köteles fizetni az, aki (…) csomagként, kézipoggyászként vagy túlméretes tárgyként nem szállítható tárgyat visz a járművön; saját maga vagy az általa szállított kézipoggyász, túlméretes tárgy vagy élő állat bepiszkítja a járművet.”

A járműveken elhelyezett és áthúzott hamburgert, illetve fagylaltot jelképező piktogram is tiltja a buszokon történő ivás és evés minden formáját.

Aki mások ruházatát vagy a jármű tisztaságát veszélyeztető csomagolatlan vagy nem visszazárhatóan nyitott csomagolású élelmiszerrel vagy itallal kíván felszállni – érvényes jegye vagy bérlete ellenére is – jegyellenőreink megakadályozhatják az utazás megkezdésében vagy az utazásból kizárhatják. „A BKK-t abban az esetben is megilleti a pótdíj, ha az utast akár a Szolgáltató, akár a BKK ellenőrzést végző munkatársa az utazásból kizárta – zárul a BKK Hír24-nek írt levele.

Mi csak figyelmeztetni szeretnénk tehát mindenkit, hogy sokba kerülhet, ha elcsábul a BKV megállókat belengő illatoknak. Bár a látványpékségek kimondottan utasokat céloznak meg, a sütiket szerencsésebb felszállás előtt vagy leszállás után elmajszolni. És vigyázat! A hangos telefonálásért, hangos zenehallgatásért is járhat büntetés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik