Gazdaság

Az EU-ban nálunk lesz a legdrágább a használt autó?

Jelentős adóemelés sújtja a korszerű használt autók importját, emiatt továbbra is Magyarország marad a legdrágább használtautópiac Európában – állítja a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE).

A használtautó-kereskedők érdekeit képviselő szervezet közleményében kifogásolja, hogy a 2001-től gyártott, jelenleg – és egyedi mentesség alapján jövőre is – újként forgalmazott, euró 3-as környezetvédelmi besorolású motorral ellátott gépkocsikat a törvénymódosítás átsorolja egy 30 százalékkal magasabb adósávba. A magyar gépjárműpark műszaki állapota ezt nem engedheti meg, mivel ez a kategória a használtautó-behozatal 70 százalékát teszi ki, és egy 0-5 éves jármű még korszerűnek számít.

Az MGOE szerint az országban 750 ezer darab 15 évesnél öregebb autó közlekedik, melyek levegőszennyezése 10-15-szöröse az Euró 3-as autókénak, ezért ezeknek a leváltása 4-5 éves autókra lényegesen csökkentené a környezet károsítását. Sokak számára ezek a használt autók jelenthetik a reális pénzügyi megoldást egy új autóval szemben, mivel áruk 35-45 százalékkal alacsonyabb, mint a hasonló új gépjárműé.

Az MGOE szerint emellett biztonságtechnikai szempontból is előnyös lenne az általuk szorgalmazott, reálisabb adómértékek alkalmazása, ami lehetővé tenné az öreg, korszerűtlen autók mielőbbi lecserélését, és így nagyságrendileg csökkenthető lenne a halálos és a maradandó károsodással járó balesetek száma is. Emellett a használt autók regisztrációs adójának drasztikus emelését nem ellensúlyozza az áfa-kulcs 5 százalékpontos csökkentése, és az avultatás, az újakhoz viszonyított, használt autókra alkalmazott alacsonyabb adótételek bevezetése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik