Bod Péter Ákos: Mohács realitása

Most nem a vita alapkérdésében szeretnék érvelni, nevezetesen, hogy kell-e nekünk mielőbb euró: igenlő nézetemről sok alkalmam volt nyilvánosan szólni. Olyan fontosnak vélem az euróáttérés meghirdetett dátumának megőrzését, és különösen a szomszédos országokkal való lépéstartást, hogy a kormány költségvetési javaslatát megismerve magam is egy kisebb államháztartási hiányra épülő új büdzsé kidolgozására tettem javaslatot.

Bod Péter Ákos, a Corvinus egyetem tanára

ESÉLYTELEN LEFARAGÁS. A feszesebb költségvetési változat gondolatát csupán a kisebb ellenzéki párt támogatta, illúziók nem lehettek. Ezen azóta túllépett az élet (pontosabban a politika), mert az adótörvények megszavazásával a büdzsé bevételi oldaláról döntöttek, és a deficitet csak a kiadások alapos átdolgozásával lehetne lefaragni – erre nincs most esély. Pedig az 1500 milliárd forint tervezett költségvetési hiánnyal csak csoda vagy véletlenek ritka egybeesése esetén lehet megtartani a ma még hivatalos áttérési dátumot. A pénzügyminiszter ugyan elmondja, hogy a jövő évi büdzsé a GDP 1,5 százalékára rúgó szigorítást tartalmaz, de ez csak az idei várható és a jövő évi terv összevetésében lehetne igaz; ám ez az összevetés olyan év várható adatához képest méri a „szigorítást”, amely a költségvetési törvényben előírt 3,6 helyett a GDP 6 százalékát meghaladó hiányt produkál. Miért éppen 2006-ban ne futna el a hiány?

A költségvetés és a pártpolitikai erőviszonyok ismeretében az üzleti és az elemzői körök jövő nyárig nem várnak gazdaságpolitikai fordulatot. Sőt, még az országgyűlési választások sem nyitnak szükségszerűen új fejezetet, mert a győztesek feltehetően szeretnék pozícióikat stabilizálni az őszi helyhatósági választásokon. De kérdéses, hogy a pénzvilág hajlandó-e türelmesen kivárni a magyar politikai ciklus forgását. Ebben az összefüggésben hangzott el, hogy „nekünk Mohács kell”: piaci eredetű krízisre vár a feladat, hogy ráébressze a politikai osztályt a felelősségére. Ugyanakkor minden krízis veszteséggel jár, ezért kerülendő, s éppen ez a megfontolás állt a mai büdzsé helyébe állítandó pótköltségvetés javaslata mögött. A piac rezdüléseinek ismerői egyébként ugyanakkora esélyt adnak a viszonyok féléves fennmaradásának, mint valamilyen finanszírozási zavar létrejöttének. De vajon mehet-e akkor minden tovább?

E vitában elhangzott olyan megnyugtatónak szánt érvelés, amely nem hagyható szó nélkül. Nevezetesen: az euró így is, úgy is bevonul a magyar valóságba, ami jó dolog, és így az euróra való hivatalos áttérés „szappanoperája” jogosan mind kevesebb nézőt vonz majd. Gazdaságunk spontán euroizációja tény, a következtetés viszont téves. A legrosszabb kombináció éppen az, ha a hazai pénz az ügyletek jelentős köréből kiszorul, és más valuta veszi át a pénzfunkciók egy részét, ám a hazai fizetőeszköztől mégsem tud az ország megválni. Ilyenkor az állam pénzteremtési nyeresége csökken, miközben a pénze védelmének költségei emelkednek. A családok és cégek fölöslegesen kénytelenek árfolyam- és kamatkockázatot viselni csupán amiatt, mert véges, de bizonytalan időre még létezik hazai valuta adófizetési és napi célokra, de már az üzlet euróban zajlik.

Az sem segíti a feladatokra való felkészülést, ha az EU stabilitási paktumának nyilvánvaló gyengéiről folyó vitákból reménykeltő jeleket olvasnának ki döntéshozóink. A paktum elemei önkényesek, és éppen tavaszi fellazításuk mutatja, hogy az unió nem ragaszkodik merev szabályokhoz: az élet­­idegen regulákat nagy nehezen felváltják másokkal, életszerűbbekkel. Itt van a háromszázalékos deficit ügye: a lisszaboni folyamatra való hivatkozással megnyitották az utat a francia állami K+F kiadások módosító tényezőként való beszámításához, Európa újraegyesítése pedig ahhoz kódszó, hogy a német deficitet a volt NDK-ra fordított fejlesztési pénzekkel korrigálják. Mi megkaptuk a pénzügyi intézmények szektorába sorolt magán-nyugdíjpénztárak korrekciós beszámításának jogát, ha csak átmeneti időre is.

RIOGATÓ JÖVŐ. De éppen a „kedvezmény” nyújtása után váltott hangnemet az Európai Bizottság, és csapott le a magyar ügyeskedési kísérletekre. Mert egy dolog elismertetni elfogadható indokokat, és más dolog a nagy nehezen kialakított rendet megszegni vagy negligálni. Jobb már most felkészülnünk arra, hogy egyrészt ez a költségvetés nem lesz képes az állam üzleti terveként funkcionálni a jövő évben; másrészt a pénzpiacok kritikusabbak és szeszélye­seb­­­­­­­bek lesznek velünk, mint eddig; végül pedig, hogy az unió játékszabályai valós korlátként hatnak.