Hegyvidéki tiltakozás
Budapest XII. kerületében, a Pagony utcában hamarosan megnyíló Tesco fogadtatása sem felhőtlen – derül ki a Népszabadság szombati írásából. A Tesco Global Áruházak Rt. még július végén egyezett meg az önkormányzattal, hogy 15 évre bérbeveszi a területet, és további tíz évre opciós jogot szerzett az üzemeltetésre. A lakók mindeközben 350 aláírást gyűjtöttek tiltakozásul, mert attól tartanak, hogy az eddigi Plus ABC helyén hatalmas hipermarket épül. A boltot eddig üzemeltető Plus Kft. pedig azt kifogásolja, hogy a kerület nem írt ki pályázatot, holott társaságuk hasonlóan jó feltételeket tartalmazó ajánlattal állt elő – közölte a cég a XII. kerületi lapban megjelent nyílt levélben.
A pénzügyi tárca új vezetőjeként Teresa Lubinska a Financial Times-nak fejtette ki nézeteit pénteken, s mint elmondta: mostani kirohanása nem az első ebben a témában. Szczecin városának polgármestereként ugyanis már tett arra kísérletet, hogy kiüldözze a városból a hipermarketeket. Magyarországon 13 ezer embert foglalkoztat a Tesco A Figyelő Top 200 kiadványa szerint a Tesco-Global Áruházak Rt. 2004-ben árbevétel alapján a nyolcadik legnagyobb cég volt Magyarországon. Az áruház összforgalma 373 milliárd forintot tett ki, üzemi tevékenységének eredménye pedig elérte a 10,5 milliárd forintot. A Tesco Magyarországon a tavalyi évben átlagosan 13257 embernek adott munkát, amely 2003 átlagához képest 27 százalékos növekedést jelent. A cég ezzel az ország hetedik legnagyobb foglalkoztatója – a Figyelő Top 200 adatai alapján.
Véleménye szerint ugyanis a Tesco-típusú beruházások a lehető legegyszerűbb befektetések, amelyek viszonylag alacsony képzettségű munkaerőt szívnak fel. Ehelyett a kormánynak arra kellene törekednie, hogy termelőberuházásokat vonzzon az országba – fogalmazott Lubinska.
Tovább terjeszkednek
A hazájában 30,3 százalékos piaci részesedéssel rendelkező Tesco egyébként 1996 óta van jelen a lengyel piacon, és mintegy egymilliárd fontot fordított 44 hipermarketéből és 36 kisebb üzletéből álló portfóliójának kialakítására. Húszezer alkalmazottat foglalkoztat Lengyelországban és stratégiájának igen fontos elemét képezi kelet-európai terjeszkedése.
A közelmúltban például megvásárolták a Julius Meinl üzletláncot, és csak Lengyelországban további öt nagy Tesco nyitását tervezik még ebben az évben. A világ más tájain – például Kínában, Koreában és Törökországban is folyamatosan terjeszkednek.
A társaság egyébként kifejezetten büszke szokott arra lenni, hogy jó kapcsolatot ápol a helyi kormányzati szervekkel – mutat rá a Financial Times.
