Gazdaság

Tőzsde – a külföldiek lassan térnek vissza

Alig kezdődhetett volna jobban a hazai gyorsjelentési szezon, mint a Richter és a Démász vártnál jobb számaival. Az amerikai befektetők viszont kivárnak, és azon gondolkoznak, hogy mennyire legyenek pesszimisták.

Csonka hetünk volt az immár integrált pesti tőzsdén, de három nap is elég volt ahhoz, hogy az index 1300 pontot meghaladó mértékben emelkedjen.

Ehhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy mind a Richter Gedeon, mind a Démász a várakozásokat jelentősen meghaladó negyedéves profitról számolt be. A legnagyobb hazai gyógyszergyár a harmadik negyedévben 11,2 milliárd forintos nettó eredményt közölt a 9,3 milliárd forintos elemzői konszenzussal szemben. A vártnál jobb profit nem a magasabb árbevételnek, hanem az adott termékek magasabb profittartalmának köszönhető.

Honorált a piac

A Démász esetében a nagyon erős költségkontroll vezetett a legoptimistább elemzői várakozást is meghaladó negyedéves eredményhez. A társaság a kedvezőtlen szabályozási környezetben is képes volt közel 2,4 milliárd nyereség termeléséhez, szemben a várt 1,6 milliárd forinttal. A Démász esetében azonban a vállalat jelezte, hogy a negyedik negyedévben a várt magasabb működési költségszinteknek köszönhetően érdemes óvatosnak lenni.

Mind a két vállalat esetében a piac pozitívan fogadta a meglepően kedvező gyorsjelentéseket: a Richter kurzusa 2,8, míg a Démászé 1,3 százalékos mértékben emelkedett. Különösen annak tükrében elismerendő ez a drágulás, hogy mind a két papír esetében magasak voltak az árfolyamba beépített várakozások, ám a Richter-papírok ára a három nap alatt így is 8,8 százalékot, míg a Démász-részvények jegyzése 9,2 százalékot emelkedett.

Nemzetközi kivárás

A nemzetközi piacon nem volt hasonló eufória és az indexek alig emelkedtek. A befektetőket elsősorban az ismét emelkedő olajár és a keddi Fed-kamatemelés tántorította el a lendületesebb vásárlásoktól. A Fed immár sorozatban tizenkettedszer emelt 25 bázispontot az irányadó kamaton, amely így 4 százalékra változott.

A Fed-döntés mellett a hagulatot számos vállalati gyorsjelentés is befolyásolta. A publikált számok ugyanakkor elég vegyesre sikeredtek: az Electronic Arts, a Time Warner, a Prudential mind a vártnál jobb eredményekről számoltak be, míg a Sara Lee, az Unilever és a Comcast csalódást okoztak. A részvénypiacok így nem kaptak egyértelmű iránymutatást a vállalatoktól. Ugyanakkor az is igaz, hogy az igazi nagyágyúk gyorsjelentései még előttünk vannak, és ezek az elkövetkező hetekben már képesek lehetnek trendet szabni a tőzsde számára.

Tíz ok a pesszimizmusra

Addig azonban marad az aggodalom az emelkedő olajárak miatt. A Brent ára csütörtökön átvitte ismét a 60 dolláros szintet és csak 61 dollárnál fordult meg. Márpedig az elmúlt időszak jobb teljesítményéhez hozzájárult, hogy ha csak mérsékelten is, de visszavonult az olajár a rekordszintek közeléből. A vártnál korábban érkezett hideg és ezzel a fűtési szezon kezdete azonban ismét központi témává emelte a szabad kapacitások kérdését, és ez önmagában elég volt az olajár emelkedéséhez.

Szintén nem tett jót a piaci hangulatnak – és ez elég volt a nagyobb emelkedés megakadályozásához – a J.P. Morgan Chase globális stratégájának héten kiadott „10 ok a pesszimizmusra” című elemzése, amelyben többek között arról beszél, hogy könnyen előfordulhat, hogy jövőre nem lesz profitemelkedés az amerikai cégek körében. Erreföl természetesen gombamód szaporodni kezdtek az ennek ellenkezőjét állító elemzések is, de a vita, hogy lesz-e növekedés egyáltalán a vállalati eredményekben jövőre, nem arra sarkallja az amerikai befektetőt, hogy rohanjon részvényt vásárolni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik