Gazdaság

A magyar államháztartásról is tárgyalnak Brüsszelben

Aggódnak az euróövezethez tartozó országok pénzügyminiszterei a magyar államháztartási deficit nagysága miatt – jelentette ki az említett miniszterekből álló csoport (Eurogroup) soros elnöke, a luxemburgi Jean-Claude Juncker hétfő esti brüsszeli sajtóértekezletén.

Mint mondta, a szűk körű esti ülésen téma volt a magyar helyzet, de mivel az napirendi pontként szerepel a huszonöt európai uniós tagország pénzügyminiszterének keddi találkozóján, a vita tartalmát nem kívánják nyilvánosságra hozni.

A brit EU-elnökség már a múlt héten bejelentette, hogy a keddi tanácskozás hivatalos napirendjén szerepel egy döntés arról, hogyan áll a Magyarországgal kapcsolatban a túlzott deficit miatt kezdett eljárás végrehajtása. A legfrissebb brüsszeli nyilatkozatok egyértelműen azt sugallták, hogy kedvező megítélésre nemigen lehet számítani, mivel az uniós ajánlások be nem tartása immár nem először fordul elő. Azt ugyanakkor várhatóan elismerik, hogy az uniós csatlakozást követő folyamatos szerkezeti átalakítások az ország esetében sajátos körülményeknek minősülnek, és ezek figyelembe vételével még mindig lehetséges olyan terv kidolgozása, amely a deficit csökkentését középtávon – akár már 2008-ra – lehetővé teszi.

Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse hétfőn reményét fejezte ki, hogy a teljes körű ülésen elfogadják a brüsszeli testület október 20-án kiadott helyzetértékelését, amely egyebek között megállapítja, hogy a kormány által 2005-re és 2006-ra kitűzött államháztartási hiánycélokat Magyarország várhatóan távolról sem éri el. Ezzel kérdésessé válik, hogy tartható-e a deficitnek a szerződésben előírt, a bruttó hazai termékhez (GDP) képest 3 százalékos referenciaérték alá történő csökkentésére szabott 2008-as határidő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik