Meg kellene duplázni a tanárok fizetését

Az önök által leírt fejlesztések jó része igazodik az Új Magyarország Fejlesztési Terv céljaihoz, azért abból finanszírozható – de csak rövid távon. Honnan lesz pénz a közép- és hosszú távú kiadásnövekedésre?

Magyarország az OECD átlagánál körülbelül egy százalékkal kevesebbet fordít az oktatásra. Ha pedig az abszolút értékeket nézzük, a PISA-mérésekben részt vevők között csak négy olyan ország van, amelyik nálunk kevesebbet költ a közoktatás első nyolc évére. Így az egyébként közepes eredményeink még jobbak is annál, mint amit az alacsony ráfordítások alapján várhatnánk. Csodák nincsenek, a teljesítmények lényeges javítására ilyen ráfordítások mellett nem nagyon számíthatunk.

Az OKA elengedhetetlennek tartja az önkormányzati rendszer átalakítását is, kistérségi önkormányzatok bevezetésével például. Ám ehhez kétharmados parlamenti döntés kellene. Enélkül nincsenek reformok?

Ez csak egy a sok szükséges változtatás közül. A felelősségi viszonyok átrendezése és az ország bizonyos földrajzi térségeiben a megfelelő méretű iskolakörzetek kialakítása lehetővé tenné az erőforrások hatékonyabb felhasználását.

Az egyetemeket is érdekeltté kell tenni

A magyar közoktatás megújításához szükséges négy alapvető cél közül miért tartják a legfontosabbnak a tanári kar minőségének és társadalmi presztízsének javítását?

Ezt nem csak mi tartjuk a legfontosabbnak. Minden mérvadó tudományos elemzés azt bizonyítja, hogy a pedagógusok műveltsége, felkészültsége határozza meg legjobban a tanulók eredményeit. Több tehetséges fiatalt kell a tanári pályára vonzani. Ez egy olyan előfeltétel, amely nélkül egyetlen más területen sem lehet lényegesen előbbre lépni.

Csapó Benő

A pályakezdők fizetésének megemelését úgy tűnt a kormány megfogadta, de végül kikerült a költségvetésből. Miért ezt gondolták legfontosabbnak?

A tanári fizetéseket nagyjából meg kellene duplázni, hogy felzárkózzunk a fejlett országok átlagához. A tanári és nem tanári értelmiségi fizetések között a pálya kezdetén igen nagyok a különbségek. Ez nyilván azért van így, mert a versenyszférában kevésbé számít a kor, és többet nyom a latba a teljesítmény. Ha a kérdés úgy merül fel, hogy néhány tízmilliárdot lehet a pálya vonzerejének javítására fordítani, adódik a válasz, hogy hova érdemes azt tenni. Az erre szánt összeg nem elég a probléma megoldására, legfeljebb az egyik legsúlyosabb gondot enyhítheti. Egy másik fontos eleme a javaslatnak, hogy a több munkát végző, az átlagosnál nehezebb feltételek között dolgozó vagy bizonyíthatóan jobb eredményeket elérő pedagógusok kapjanak magasabb fizetést.

A tanárképzés, a felsőoktatás eddig is ellenállt minden reformkezdeményezésnek. Lát esélyt arra, hogy most megfogadják az OKA ajánlásait az egyetemek, főiskolák?

Nem hiszem, hogy az intézmények bármit megfogadnak, ami ellentétes a közvetlen érdekeikkel. A szabályozást, az érdekeltségi rendszert kell olyanná alakítani, hogy az intézmények saját érdekeiket követve szolgálják a nemzeti érdekeket.

A bolognai átállással nem változott a tanárképzés színvonala?

A tanárképzést a Bologna-folyamatba illesztő tervezők olyan ideális hallgatókkal számoltak, akik pedagógus hivatástudattal felvértezve és rendkívüli munkabírással megáldva lépnek be az alapképzésbe. Felveszik a tíz kreditet érő pedagógiai, pszichológiai tárgyakat, majd főszakjukon túl egy mellékszakot is, ugyanis csak így lehetnek kétszakos tanárok. A reális hallgatók azonban kevésbé céltudatosan törnek a tanári diploma megszerzésére, és például a természettudományi tanárszakok elnéptelenedhetnek.

Továbbra is fontos marad a tananyag

Második célként a csupán tananyagot közvetítő iskola meghaladását jelölték meg a Zöld könyvben. “A hagyományos iskola eddig is jó volt, miért kell most váltani” – mondja ugyanakkor a tanári és szülői társadalom többsége. Őket hogyan lehet rábeszélni a változásra?

Az utóbbi két évszázad látványos tudományos fejlődése sok új tudást hozott létre, ami azután helyet követelt magának az iskolában. Ez szükségszerűen a tanagyagot állította a figyelem középpontjába. A tanítás és tanulás kutatásának eredményeként azonban egyre többet tudtunk a gyerekek fejlődéséről, tudásuk szerveződéséről. Ennek felhasználásával az oktatást egyre jobban hozzá lehet igazítani a tanulók fejlődéséhez. Szeretnék azonban eloszlatni egy félreértést: szó sincs arról, hogy a tananyag jelentősége csökkenne. Az értelem kiművelésének leghatékonyabb eszköze a jól szervezett tananyag értő elsajátítása.

A magyar iskolarendszer képes a világon a legkevésbé mérsékelni a társadalmi egyenlőtlenségeket. Hogyan lehetne ezen változtatni?

Igen, nálunk a családi háttér valóban erősen meghatározza a teljesítményeket, és a nehéz körülmények között élő gyerekek felkészületlenül lépnek iskolába. Javíthat a helyzeten a védőnői szolgálat megerősítése; olyan jelzőrendszer kialakítása, amely minden egyes gyermek fejlődését figyelemmel kíséri, rendellenesség esetén idejében segít. A gyermekszegénység elleni küzdelem, a házi gyermekfelügyelet, a családi napközi elterjesztése is segítheti a sikeres iskolakezdést. Az óvoda teljes körűvé tétele a legfontosabb feltétel: legyen mindenütt elérhető, és a családok vegyék is igénybe. Sajnos ma pont azok a gyerekek nem járnak óvodába, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. Ezért a szülőket is segíteni, motiválni kell annak érdekében, hogy gyermekük óvodába járjon.

A szegregáció eltűnése mindenkinek jó

A szegregált iskolához, úgy tűnik, a társadalom nagy része ragaszkodik. A legtöbb középosztálybéli szülő véli, hogy a gyerekének az a jó, ha csupa jó képességű, társadalmilag azonos szinten álló diáktársával tanul. Vajon mindenkinek jó, ha megszüntetjük a szegregációt?

Nem gondolom, hogy a társadalom eleve a szelektív iskolarendszerhez ragaszkodna. A szülők – teljes joggal – az elérhető legjobb iskolába szeretnék járatni a gyermeküket. Az már rendszerprobléma, a rossz irányítási, szabályozási mechanizmusok következménye, hogy az iskolák között ilyen nagy különbségek alakultak ki, és az egyéni érdekek érvényesítése a különbségeket tovább növeli. A szegregáció egyenes következménye a nagyarányú lemorzsolódás, később a kiszorulás a munkaerőpiacról. Ennek megelőzése közvetve mindenkinek jó. Ahhoz, hogy az érintettek számára közvetlenül is előnyös legyen a heterogén osztályok szervezése, olyan iskolai munkaformák elterjesztésére lenne szükség, amelyek több lehetőséget nyújtanak a differenciált fejlesztésre, az egyéni foglalkozásra, a tanulók közös tevékenységeire.

Negyedik célként az iskolai munka eredményességének mérését jelölték meg. A szakfelügyeleti rendszer már megbukott. Hogy lehet hatékonyan mérni egy iskola munkáját?

A visszacsatoló mechanizmusoknak sokféle formájuk van. Eddig kevesebb figyelmet kaptak azok a megoldások, amelyek közvetlenül a gyerekek egyéni érdekeit szolgálják, segítik a pedagógusokat annak meghatározásában, melyik tanulónak milyen területen van leginkább szüksége a fejlesztésre. A szakfelügyeleti rendszerről nem mondanám, hogy megbukott, vannak olyan országok, ahol hatékonyan működik. Egy másik logikára épül az iskolák tesztelésalapú értékelése. Azonban ezen a téren is sok még a tennivaló. Egyrészt megfelelő mérőeszközök kellenek, másrészt el kell érni, hogy az adatfelvétel valóban minden tanulóra kiterjedjen. Ahhoz, hogy az ilyen adatokat az iskolák értékelésére lehessen használni, el kell különíteni a teljesítményeknek azt az összetevőjét, amelyik nem az iskolai munkának tulajdonítható, hanem külső, például családi hatások eredménye. És természetesen meg kell tanulni az adatokat elemezni, értelmezni, a problémák megoldásában felhasználni.