Belföld

LMP: Lázár foglalkozzon inkább a CÖF-pénzekkel

Az LMP-nek nincs köze az Ökotárs Alapítványhoz, a Fidesznek viszont el kellene számolnia a Civil Összefogás Fórum (CÖF) pénzeivel - közölte az ellenzéki párt csütörtökön az MTI-vel.

Lázár János vádjaival ellentétben a Lehet Más a Politika és az Ökotárs Alapítvány között nincs és nem is volt sem intézményes, sem pénzügyi kapcsolat, az LMP nem szólt, nem szólhatott bele az Alapítvány működésébe, és ez fordítva is így van – közölte a párt.

Hiába sugallja Lázár János a civilek ellen indított támadásával, hogy az LMP és az Ökotárs Alapítvány között személyi átfedések vannak, Foltányi Zsuzsa és Kaufer Virág már régen nem tagjai a pártnak – hangsúlyozzák.

Az LMP szerint ezzel szemben Lázár Jánosnak és pártjának a független civilek fokozatos ellehetetlenítése helyett tisztáznia kellene zavaros viszonyát a hozzájuk közeli szervezetekkel. Az LMP felszólítja a Fideszt és a CÖF-öt, hogy számoljanak el az álcivil szervezet kampányköltéseivel. A CÖF a Fidesz érdekében úgy kampányolt óriásplakátokon és a Békemeneten, hogy sem azzal nem számolt el, hogy honnan érkeztek hozzájuk pénzek, sem azzal, hogy pontosan mire mennyit költöttek – olvasható a közleményben.

A Magyar Nemzet Online kedden közölte, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár levélben fordul a norvég kormány fejlesztésekért felelős tagjához, amiért a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeit egy magyar párthoz szorosan kötődő szervezet vezetésével osztják szét Magyarországon. A cikk szerint az alap milliárdokkal támogatja a magyarországi társadalmi élet kibontakozását, saját bevallása szerint azzal a céllal, hogy “segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételét a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában”. Az alap milliárdos keretösszegéből 1,5 és 21 millió forint közötti pénzekkel különböző civil pályázatokat támogat, ezeket a támogatásokat pedig az Ökotárs Alapítvány által vezetett civil konzorcium osztja szét a pályázók között. A problémát az jelenti, hogy ez a szervezet ezer szállal kötődik az LMP-hez – írják.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára az MTI-nek kedden azt mondta: közérdek, hogy a fejlesztési források felhasználása állami gondozásban, állami garanciák mentén történjen. Elfogadhatatlan, hogy ez egy politikai párthoz kötődő civil szervezet által történjen, amely azt hangoztatja magáról, hogy civil, miközben – akár az LMP korábbi jelöltjeit vagy szervezetben dolgozó szakembereit nézzük – az Ökotárs Alapítvány nem az.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik