Belföld

Schiffer: „A miniszterelnök egész egyszerűen hazudik”

Két hét után újra Kálmán Olgánál járt Schiffer András. De ez a Kálmán Olga nem az a Kálmán Olga volt.

Akkor, két héttel ezelőtt a német megszállási emlékmű volt a téma és halvérű Schiffer, valamint „de látom, hogy ideges” Kálmán Olga vitáztak arról, hogy túlméretezett hisztéria-e az emlékmű, vagy sem.

Kálmán Olga később azt mondta, direkt engedte szabadon az érzelmeit, az ilyen témákban kimutatja, mit érez. Ma reggel Schiffer András csak annyit írt a Facebook-oldalára, hogy „Ma 20.00 után ATV-Egyenes beszéd …” Három pont, sokat sejtető, azóta rágjuk a körmünket.

Kéz a kézben

„Ott hagytuk abba a múltkor” – kezdte a beszélgetést Kálmán Olga, itt felcsillant a remény, ami azon nyomban el is tűnt, mert ez a beszélgetés nem olyan beszélgetés volt, mint a múltkori. Ez inkább egy amolyan kvaterkázás volt, amit az ember szombat délután ejt meg egy falusi kocsma teraszán.

Schiffer Andrásnak most nem kellett a fejét fognia
Kép: Neményi Márton / Hír24

Az LMP leadta a támogató aláírásokat az EP-választásra, aminek van belpolitikai tétje is, de az LMP ezen felülemelkedne. Éppen ezért a párt társelnöke megfogalmazta a „több Európa – kisebb Európa” skizofrén szlogenpárost, vannak olyan területek, ahol szerinte több kell az EU-ból, van, ahol kevesebb.

„Nem mi voltunk, belülről robbant fel”

Természetesen a riválisokra is kitért Schiffer András, a Jobbikot és a kampányukat nem tudja hová tenni, EU-ellenesként igyekeznek Brüsszelbe. Erre mondta azt Kálmán Olga, biztos belülről akarnak bomlasztani.

A Star Wars kedvelői biztosan emlékeznek rá, amikor a kis Anakin Skywalker megtámadta a Droidvezérlőt. A kis Ani elpusztította a gonoszt, a többiek meg csak hüledeztek. „Nem mi voltunk belülről robbant fel” – mondták, így lehet ezzel az egyszerű Jobbik-szavazó is, majd jól kimennek a párt képviselői is átszabják az uniót.

A Fideszről pedig csak annyit mondott a társelnök, aki nem Szél Bernadett volt, hogy Orbán Viktor nem a magyar érdekeket képviseli Brüsszelben, hanem a gazdasági érdekköreiét, „a miniszterelnök egész egyszerűen hazudik.”

Kálmán Olga most sokkal többet mosolygott, mint két hete
Kép: MTI

Szó volt még EU-s pénzekről is, de ebben is egyezségre jutott a két fél, nélkülük ebben az országban semmi nem épült volna már jó ideje. Legfeljebb felcsúti Pancho Aréna, kuncogtam magamban.

Nem léptünk kétszer ugyanabba a folyóba

Schiffer el, nem volt vihar, nem volt szópárbaj, érkezett Veres Gábor, az MSZP szóvivője, akinek viszont egyből nekiszegezte a kérdést a műsorvezető, van zárolt MSZP-számla vagy nincs. Veres a szó Szijjártó Péter-i értelmében bulvárkacsázott egyet, a hír nem igaz. „Akkor felveti a pénz az MSZP-t?” – érkezett egyből a kérdés, lehet, hogy Kálmán Olgánál Veres Gábor az új Schiffer András.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik