Belföld

Mégis kiadták Rogán Valéria vagyonnyilatkozatát

Eleinte ellenállt az önkormányzat, végül engedtek a helyi sajtónak. Sok minden azonban abból sem derül ki.

A csodálatos módon megnövekedett budapesti ingatlanja után most Rogán Antal balatonlellei nyaralójának igazi méretére kíváncsiak a sajtó munkatársai. A hvg.hu egyik korábbi cikke szerint a villa ugyanis a bevallott 130 négyzetméter helyett legalább 200 négyzetméter lehet. Rogán mindezt nem tagadta a lapnak, sőt, szerinte helyesen járt el, ő ugyanis csak ennyit használ az ingatlanból, amin a húgával osztozik. Azt ugyanakkor nem árulta el, tulajdonképpen hány négyzetméteres is a nyaraló.

A balatonlellei villa titkairól azonban nem egyszerű tájékozódni. Az V. kerületi polgármester testvérének, Rogán Valériának, a szakonyfalui polgármesternek a vagyonnyilatkozatához nem is olyan egyszerű hozzájutni. Az önkormányzati hivatal illetékesei ugyanis azt próbálták bizonygatni, hogy a polgármesterek vagyonnyilatkozatai nem nyilvánosak, éppen ezért csak megfelelő indokkal, s kellő kérelem benyújtása után lehet esetleg megvizsgálni őket. Ez persze nem így van, hiszen az idevágó törvény éppen azt mondja ki, hogy az önkormányzati képviselők és a polgármesterek vagyonnyilatkozatai nyilvánosak, hozzáférhetőek bárki számára, mégpedig közérdekből.

A nyugat.hu csütörtök délután mégis betekinthetett Rogán Valéria vagyonnyilatkozatába, és kíváncsi volt arra, a budapesti képviselő testvére mennyit is vallott be a lellei villából. Sok minden viszont sajnos nem derült ki, a dokumentumban az áll, hogy ő maga 50 százalékban tulajdonosa a villának, amelynek a területe 130 négyzetméter, és hogy egy 875 négyzetméteres telken áll. A lap tippje szerint, ha mindketten fele-fele részben használják a nyaralót, akkor annak 260 négyzetméter lehet a területe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik