Gazdaság

BorsodChem: a negyedik negyedév jobb lesz

A BorsodChem 56,7 százalékkal 12,6 milliárd forintra növelte üzemi eredményét az elő kilenc hónapban – adta hírül a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A társaság menedzsmentje szerint a BorsodChem-részvények alulértékeltek, és a negyedik negyedév még jobban sikerül majd.

A BorsodChem Rt.-nél az év során az iparág jellegéből adódóan, az üzemi szintű nyereség harmadik negyedévben a legalacsonyabb, így a harmadik negyedévi 3,2 milliárd forint üzemi szintű nyereséghez képest a negyedikben jobb várható – mondta el Kovács F. László, vezérigazgató a cég csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az éves profitvárakozást azonban Kovács F. László nem közölte. Annyit mondott, hogy az idei évi 20 százalékos bevételnövekedést jövőre is teljesíti a kazincbarcikai cég, és így 2006-ban az árbevétel 200 milliárd forint, dollárban egymilliárd körül lesz.


A negyedik negyedévet a tovább javuló PVC árak, a jó MDI árak és TDI árak jellemzik a várakozások szerint, ugyanakkor a gazdálkodást rontja a magas energiaár. A társaság a szabadpiacon vásárolja a villamosenergiát és a gázt is. Az áramvásárlási szerződés a jövő év júniusáig biztosítja a jelenlegi árszintet, a gázszállításra pedig a BorsodChemnek olyan szabadpiaci szerződése van, amely az adott kereskedőnél a legjobb kondíciót biztosítja.


Kovács F. László emlékeztetett arra, hogy az 1995-ben megkezdett tízéves stratégiát az idén fejezték be és várhatóan a jövő tavasszal már szólhatnak a következő tíz év stratégiai programjáról. A terveknek megfelelőn az elmúlt tíz évben megvalósult az izocianád gyártás kiépítése és az évi 500-600 millió dolláros forgalmi tervet meghaladta a bevétel. A következő tíz évben változik az olajbázison alapuló vegyipar – magyarázta a vezérigazgató. A BorsodChem az MDI, a TDI gyártás bővítését és egy új termékvonal kialakítását tervezi, valamint kihasználja az akvizíciós lehetőségeket.


Kilenc hónap alatt

A BorsodChem Rt. a nemzetközi pénzügyi szabályok (IFRS) szerinti, konszolidált, nem auditált adatok alapján készített gyorsjelentése 128,4 milliárdos árbevételről számol be, amely 20,3 százalékkal magasabb a tavalyi adatokhoz képest.

A társaság kilenchavi üzemi eredménye már magasabb a tavalyi teljes eredménynél. Az üzemi cash-flow (EBITDA) 36,9 százalékkal haladja meg a tavalyi időszak megfelelő értékét.

A nettó eredmény a kisebbségi részesedés levonása után 10,4 milliárd forint, amely a bázis adózott eredményénél közel 20 százalékkal alacsonyabb.

A BorsodChem csoport az első kilenc hónapban árbevételét az elmúlt év első három negyedévéhez képest 20,3 százalékkal, 128,416 milliárd forintra növelte. A harmadik negyedéves árbevétel megközelítette a 41,7 milliárd forintot.

A 20,3 százalékos árbevétel-növekedés a közvetlen költségek 19,5 százalékos növekedése mellett realizálódott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik