Belföld

Orbánhoz fordultak Hoffmann törvénysértése miatt

Egyre hangosabban tiltakozik a szakma a javasolt tankönyvlista ellen. A PDSZ a rendelet visszavonását kérte.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a rendelet felülírja a köznevelésről szóló törvénynek a tankönyvválasztás szabadságáról szóló fejezetét. Mendrey László a magyar demokrácia történetében példátlannak nevezi, hogy egy, az Országgyűlés által elfogadott törvényt készül felülírni „két bukott hivatalnok.  A Hoffmann Rózsa és Marekné dr. Pintér Aranka által kiadott tankönyvrendelet tételesen teszi ad acta a 2011. évi CXC törvény 63.§ (1) tankönyvválasztás szabadságáról rendelkező fejezetét…”

A PDSZ-elnök megdöbbentőnek nevezi az „arrogáns hivatalnokok” lépését. Emlékeztet arra a „csekélységre”, hogy az ajánlott tankönyvek szakmai színvonala – egyrészt ismeretlen, (kísérleti tankönyvek) – másrészt nagyon is ismert (az Apáczai Kiadó könyveiről számtalan alkalommal fogalmazta meg a szakma kritikus véleményét). A szakszervezet ezért felkéri a közoktatásért felelős minisztert, és Orbán Viktor kormányfőt, hogy tegyenek meg mindent a jogállamiság alapjait idézőjelbe tévő rendelet visszavonásáért. A PDSZ azt nem vitatja, hogy meg kell újítani a tankönyvválasztékot, “ez azonban nem valósulhat meg a szakma véleményének figyelmen kívül hagyásával, kizárólag politikai akarat mentén”.

Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendelés némiképp megváltozott rend szerint zajlik idén, tájékoztatót küldtek az iskoláknak, és bíznak benne, mindenki tudja, mi a feladata. Kiemelte: az állam sokkal nagyobb felelősséget visel a tankönyvellátásban és az előállításban. Kevesebb, de garantáltan jó minőségű könyvekből tudnak választani az iskolák, és jóval olcsóbbak lesznek a kiadványok – tette hozzá az államtitkár a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Petíció is lett

Történészek is tiltakoznak az április 9-én nyilvánosságra hozott és az iskoláknak eljuttatott „javasolt kiadványok” listája ellen, amelynek kínálatából keddig kell választani. A döntés ismét mellőzte a szakmai egyeztetést, így szakmailag súlyosan kifogásolható eredmény született. A petíció aláírói egyetértenek Pokorni Zoltán volt oktatási miniszterrel, aki szerint: „Sokféle gyerek van, sokféle tanulási út, nem fedi le a két tankönyv ezt a sokféleséget, személyre szabott oktatásra van szükség, ehhez a két tankönyv kevés.”

Az állam az átláthatatlan módon kiválasztott tankönyvek ajánlásával, állami megrendelésre írt úgynevezett kísérleti tankönyvekkel váltana le évek óta eredményesen használt, szakmai kontrollal készült tankönyvcsaládokat. Az ajánlott könyvek árát mélyen a piaci ár alatt kínálják, ellehetetlenítve ezzel a listán nem szereplő taneszközök forgalmazását. Úgy vélik, az iskoláknak „ajánlott” könyvek az állami fenntartású iskoláknak lényegében kötelezőek, mivel „a fenntartói egyetértést azon iskolai tankönyvrendelésekre lehet megadni, amelyeket a javasolt lista és a kapcsolódó szabályok alapján állítottak össze az iskolák”.

Ez ellentétes a köznevelési törvényben előírtakkal, mert az abban foglaltak szerint a pedagógus szabadon választhatja meg az alkalmazott tankönyveket [2011. évi CXC. törvény 63. § (1)] – írják a történészek, akik felhívják a szülők és a tanárok figyelmét arra, hogy továbbra is lehetséges a piaci kínálatból választani, ha közvetlenül fordulnak a megrendelni kívánt tankönyvek kiadójához. Az ő tiltakozásuk azonban elsősorban szakmai jellegű.

A napvilágra került listán az általános iskolai történelemtankönyvek között egyrészt a jelenleg még ismeretlen szerzők által készítendő, ismeretlen tartalmú és szakmai színvonalú „kísérleti tankönyvek” (5–6. osztály), valamint az állami tulajdonba került Apáczai és Nemzedékek Tudása (volt Nemzeti) Tankönyvkiadó kiadványai kerültek, miközben pedagógiailag és történeti szempontból egyaránt elismert tankönyvek nem választhatók.

Szimpatikus Hitler, idealizált Horthy

A történészek kifogásolják, hogy az ajánlottak között szerepel Bánhegyi Ferenc tankönyvsorozata is, amely évek óta számos szakmai bírálatot kapott. „Hitlerről szóló életrajzi ismertetése alapján a diákok akár szimpatizálhatnak is a náci vezérrel, de idealizálja a szerző Horthy szerepét is”. Mivel a tankönyv szerzője és a kiadó korábban a megalapozott szakmai bírálatokat sem volt hajlandó tudomásul venni, és még a legdurvább ténybeli hibákat sem javították ki, a kézirat felkért lektora, Fazekas Csaba 2000 októberében kénytelen volt nyílt levélben elhatárolódni a tankönyvtől, és kérte nevének törlését a lektorok közül – emlékeztettek.

A történészek szerint Bánhegyi később finomított egyes állításain, ám munkája továbbra is tartalmaz kifogásolható részeket: „Azokhoz képest [tankönyve újabb kiadása] jóval visszafogottabb. Ennek a tankönyvnek a megközelítése, szövege nemegyszer igen leegyszerűsítő, adott esetekben torzító. A sorok közötti üzenet számos esetben aggályos, sőt, véleményem szerint esetenként elfogadhatatlan” – írta a könyvet 2013-ban véleményező szakértő, Miklósi László

„A leggyakrabban bírált témákon (zsidóság, antiszemitizmus) túl a kötet másutt is egyoldalú szemlélettel, hiányosan tárgyalja a különböző történelmi jelenségeket (pl. az első világháború utáni békerendszert és ezen belül Trianont, a globalizációt, Magyarország ötvenes évekbeli eseményeit stb.). Az aláírók elismerik, hogy Helméczy Mátyás tankönyveihez nem kapcsolódnak ilyen kifogások, de a szerző másutt kifejtett, összeesküvés-elméleteket tartalmazó, és a szakmaiságot nélkülöző megközelítései szerintük okot adnak aggodalomra (ld. Fél évszázad eltitkolt történelme)”.

Az ideológiai irányítás kárai

Úgy gondolják, hogy „felmérhetetlen károkat okoz, ha a történelem oktatásában ismét teret kap a politikai és ideológiai irányítás. Csak torzítások, elfogultság nélkül lehet felelősen gondolkodó, a múlttal szembenézni tudó generációkat felnevelni”. Ehhez szükségesnek tartják a szakmai eredmények, szempontok elsődleges figyelembevételét a tankönyvek megírásánál, valamint elengedhetetlennek tartják az esélyegyenlőség megvalósítását a tankönyvek kiválasztásánál. Ezért a tankönyvlista visszavonása mellett érdemi szakmai tárgyalásokat javasolnak a kérdésről.

Hasonlóképpen foglalt állás a tankönyvjegyzékről a Történelemtanárok Egylete, amely megőrzendő értéknek tartja a tankönyvpiacot és a szabad tankönyvválasztást és elfogadhatatlannak azt, hogy az állami iskolákban a következő tanévre 2-3 tankönyv közül lehessen választani. „Minden évfolyamon biztosítani kell a tényleges választás lehetőségét.”

Miklósi László elnök külön aggályosnak tartja, hogy az állam által kiadandó 5-8. osztályosoknak szóló egyik történelemtankönyv-sorozat szerzője, Bánhegyi Ferenc nevéhez számos olyan mű kötődik, melyekkel kapcsolatban súlyos szakmai kifogások merültek fel. (Példaként a jelenleg forgalomban levő művei közül az 5. osztályos Erkölcstan és a 8. osztályos történelemkönyvet említjük.) A kísérleti könyvek kipróbálása kizárólag önként történhet. A felelős szakmai döntés lehetővé tétele érdekében elengedhetetlen, hogy a tankönyvrendelés előtt legalább a szerzők nevét, a szakmai koncepció részletes leírását és két mintafejezetet ismerni lehessen.

Miklósi a botrányos történelemkönyvtől

A Történelemtanárok Egyesületének elnöke a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában a Bánhegyi-féle könyvről azt mondta, tankönyvben példátlan és elfogadhatatlan, hogy egy diktátort minősítsen a szerző. Miklósi László szerint miközben a szerző látszólag nem minősít, a könyv sugallata egyértelmű. Egyrészt erősen nacionalista, nyugatellenes és belefér az értékelésébe, hogy Hitler akár egy pozitív szereplő is lehet, Horthyról pedig egy idealizált életrajzot tesz közzé úgy, hogy a vele kapcsolatos negatívumok kimaradnak az életrajzból. Emellett, amikor kiemeli a magyar Nobel-díjasokat, akkor véletlenül sem említi meg a szerző, miért kellett a tudósoknak elmenniük Magyarországról.

Az elnök szerint nem ez az első könyve Bánhegyi Ferencnek, ami szakmailag elfogadhatatlan. Szinte valamennyi könyve ilyen. Felidézte, hogy sok éve egy ötödikeseknek szóló művében azt írta a cigányokról, hogy a középkorban hóhérok voltak. Miklósi László elmondta, az Apáczai Kiadó vezetője neki (ez a kiadó jelentette meg Bánhegyi Ferenc könyvét) azt mondta, hogy ők egy hangsúlyozottan nemzeti értékeket valló kiadó, ám szerinte nagy különbség, hogy valaki magánkiadóként jelentet meg könyvet, vagy ha állam saját kiadásában javasol megjelentetni egy ilyen könyvet és teszi kötelezővé.

A könyv így ismerteti Hitler életrajzát. „Bécsben alakult ki benne az a meggyőződés, amely szerint minden politikai és társadalmi bajért a zsidók és a marxisták a felelősek.”

„Szervezőkészsége és szuggesztív szónoklatai révén hamarosan a párt vezére azaz Führere lett.” A sörpuccsot merész tervnek minősíti a szerző. Börtönbe zárásából „erkölcsi tőkét kovácsolt”. Beszédei „hitelesnek és meggyőzőnek tűntek”. „…nem nyugodott bele a Németország számára megalázó versailles-i békébe.” A fentiek alapján a diák bátran rokonszenvezhet is Hitlerrel. A szerző munkamódszere, hogy rendszerint nem minősít, nem foglal állást, így Hitler bemutatásakor sem. Nem magyarázza egyebek mellett a bűnbak fogalmát, a bűnbakképzés, a demagógia lényegét sem. A közölt két Hitler propaganda kép mellett sincs szerzői állásfoglalás.

(Az előzőekkel összevetve érdekes az antanttal kapcsolatos szóhasználata: „Ha nincs az antant porig sújtó ítélete, talán Hitlernek sem lett volna ekkora sikere és ilyen nagy társadalmi bázisa Németországban.”)„… a fajelmélet szolgált a nürnbergi törvények alapjául, amelyeknek lényege az volt, hogy a zsidókat nem tűrték meg Németországban.” Nem ír a könyv a fajelmélet tudományos és erkölcsi tarthatatlanságáról. Nincs szó a tankönyv szövegében, kapcsolódó feladatban a kirekesztés elfogadhatatlanságáról sem. A kapcsolódó kép aláírása: A nácik egy zsidó üzlet bojkottálására szólítják fel a lakosságot. (Itt sincs szerzői kommentár vagy kapcsolódó kérdés – ismerteti Miklósi tanulmányát a Klubrádió).

Az iskolák egyébként csak olyan tankönyvcsomagot rendelhetnek a tanulóknak, amellyel biztosítani lehet a térítésmentes ellátásra jogosultaknak a tankönyvet. A Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár által jegyzett tájékoztatóban emlékeztettek: a Könyvtárellátó március 17-én megnyitotta felületét, amelyen az iskolák az intézmény és a tanulók adatait ellenőrizhetik. Az iskola igazgatója a Nemzeti alaptanterv felmenő rendszerű bevezetésével érintett iskolai évfolyamokon csak kísérleti tankönyvet vagy olyan tankönyvet rendelhet, amelyiknek a tankönyvvé nyilvánítása a kerettantervi rendelet kihirdetését követően történt. Csak az előzőek hiányában választhat az iskola a tankönyvjegyzéken szereplő régi tankönyvek közül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik