A ferihegyi sztrájkbizottság a munkáltató Budapest Airport Rt. (BA) szerint nem jogszerűen működik, mivel teljesítették a munkavállalókkal kötött megállapodást. Ezek szerint a dolgozók megkapták az évi 17 százalékos béremelést (visszamenőleg is), a 450 ezer forintos adómentes szociális juttatáscsomagot is, valamint megkötötték a kollektív szerződést is. A szakszervezetek azonban pár nappal a BA privatizációjára kiírt pályázat beadási határideje előtt (ez hétfőn, azaz 14-én lesz) még mindig sztrájkkészültséget tartanak.
Elsősorban jobb szociális körülményeket követelnek a dolgozóknak. Panaszolják, hogy az egyik szolgálati átjáró ajtaja nehezen nyílik, és a molettebb kollégák nehezen férnek át. További gond, hogy a pihenőhelyiségek kicsik, valamint a supervisori helység hangos – az utasok miatt. Ennél is sürgősebb gondnak tűnik, hogy messze vannak a mosdók.
Ezzel együtt a lapunk birtokába jutott lista számos más problémát is felvet a hosszú munkaidőn át a check-in pultoknál dolgozók pszichikai terheléséig.
Lapunknak név nélkül nyilatkozó, munkaügyi közvetítéssel foglalkozó szakemberek szerint a ferihegyi dolgozóknak olyan követeléseik vannak, amiket más esetekben a mediátorok elő sem mernek hozni, mert annyira képtelenek. Ennek ellenére a ferihegyi szakszervezetek kiállnak a dolgozók követelése mellett. Már csak az a kérdés, meddig.
