Gulyás László elmondta, hogy az alagútfúrásra pályázó hét konzorcium közül öttel folytattak tárgyalásokat. A lezárt ajánlatok végső értékelésénél az ár mellett számos egyéb tényező, például a különböző határidők is nagy hangsúlyt kapnak.
Az igazgató közölte, hogy néhány héten belül a tenderbíráló bizottság és a BKV igazgatósága elé kerülhet a végső értékelési javaslatuk. A döntéshozó testületek határozata után, várhatóan még karácsony előtt megköthetik a szerződést a tendernyertessel.
A fúrópajzs leszállításának függvényében, várhatóan a jövő nyáron megkezdődhet az alagútépítés, és a tervek szerint 2009. december végétől lehet majd utazni a nettó 236 milliárd forintért megépülő Etele tér – Baross tér közötti első szakaszon. A Bosnyák térig vezető második szakasz pedig egy évvel később készül majd el. A teljes beruházási költség mintegy 300 milliárd forint lesz.
Gulyás László nem kívánt reagálni a Népszabadság című lap pénteki számában megjelent metróépítésről szóló cikkre. Mint mondta, őt köti a titoktartási esküje, csakúgy, mint a tenderbizottság többi tagját. A cikk szerint a végső forduló előtt 40-70 milliárd forint közötti ajánlatot tettek az alagútfúrásra pályázó konzorciumok.
