Gazdaság

Zátonyra futhat az adóharmonizáció

Charlie McCreevy, az EU nemzetközi piacokért felelős ír biztosa azt javasolja, hogy kerüljön le a brüsszeli napirendről az adóharmonizáció kérdése. Szerinte ugyanis az országok közötti adóverseny egészséges.

McCreevy egyebek mellett kétségét fejezte ki Kovács László adóügyi biztos azon javaslatával kapcsolatban, miszerint az EU 3-4 éven belül alakítson ki egy közös társasági adóalapot. Mint mondta: ahhoz, hogy közös alapot alkossanak, először abban kellene egyezségre jutni, hogy mi alkotja az adóztatható profitot. Még ha ebben sikerülne is megegyezni, a jogharmonizációhoz vezető útnak még mindig csak a harmadán állnának és a neheze még csak ezután jönne.

Egyes szakértők vitatják, hogy egy egységes adóalap nem vezetne a vállalatok hatékonyabb működéséhez még ha javulna is az átláthatóság és a könnyebbé válnának a számítások.

Egyes vélemények szerint viszont ez lenne az első lépés az adóharmonizáció felé.

Ellenzők

Az EU tagállamaiban az adószabályozásra a nemzeti versenyképesség alapjaként tekintenek, ezért néhányuk erősen ellenzi az adóharmonizáció bármilyen elemét.

Írország is az ellenzők táborába tartozik, hiszen az alacsony társasági adó nagyban segítette őket a külföldi tőke vonzásában, amit a közép-kelet-európai régió országai is követendő példának tekintenek.


Németországban a cigaretta, Svédországban a bor

Mint ismeretes az EU-ban már most is léteznek közös szabályozások bizonyos termékek forgalmi alapú adóira vonatkozóan.

Ilyen ügyben a bizottság éppen csütörtökön hozott egy döntést Németország ellen. Ebben a luxemburgi központú bíróság Berlint arra kötelezte, hogy a sodort cigarettákat is a gyári csomagolású cigarettákra érvényes adóval sújtsa.

A „sticks” néven ismert népszerű termék körülbelül fele annyiba kerül, mint a hagyományos cigaretta az országban érvényes, dohányárukra kivetett adók miatt.

Az uniós vezetők az Euobserver információi szerint Svédországot is bíróság elé citálnák a borra kivetett magas adók miatt. A bizottság szerint ugyanis az importőröket az adó hátrányosan érinti.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik