Gazdaság

Újra bányászhatnak Verespatakon

A Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) főrészvényese, a kanadai Gabriel Resources Ltd. csütörtöki bejelentése szerint mintegy 3 év múlva aranyat fog bányászni Romániában, miután hamarosan megszerzi a környezetvédelmi és régészeti engedélyt.

Alan R. Hill, a Gabriel elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy 2006 első negyedévében benyújtják a verespataki aranybánya létesítésével kapcsolatos, a román kormány által kért környezetvédelmi hatástanulmányt.

Az RBC Capital Markets által szervezett, aranyágazattal foglalkozó londoni konferencián Hill azt mondta, hogy az aranybányászat 2008 végén, vagy 2009 elején indul be, eddig 20 millió dollárt költöttek a tervre.

Az RMGC 80 százalékos főrészvényese a kanadai Gabriel Resources Ltd., a Minvest román állami bányatársaság csaknem 20 százalékkal részesedik. Az RMGC Európa legnagyobb külszíni aranybányáját szeretné megnyitni Verespatak mellett, ahol legalább 330 tonna aranyat és 1300 tonna ezüstöt rejt a föld. A kitermelést tizenhét évre tervezik, ez alatt a cég több mint 4 milliárd dolláros bevételre és több százmillió dolláros nyereségre számít.

A terv környezeti kockázataira több civil szervezet is felhívta a figyelmet. A vállalkozás a festői szépségű hely feldúlásán kívül a helyi lakosság áttelepítését is szükségessé teszi. Több csoport az esetleges régészeti károkra figyelmeztetett. A térségben közel kétezer éve folyik bányászat és többek szerint veszélybe kerülnek a római kor óta meglévő bányajáratok és az ott esetleg fellelhető értékek. A Gabriel csütörtökön azt közölte, hogy 8 millió dollárt fordít régészeti programra a térségben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik