Jelen állás szerint nem fogadná el a parlament a költségvetési javaslatot. Az MSZP egykori koalíciós partnere, az SZDSZ szerint sem megfelelő ebben a formában a költségvetés, s hasonlóan gondolták a többi ellenzéki pártban is. Kóka János bízik az elkövetkező hetek egyeztetéseiben.
Teremtő pusztítás kell?
A javaslatot különböző okok mentén utasították el az ellenzéki vezérszónokok: a teremtő pusztítás szükségességét emlegetette Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője, a szocializmus visszatüremkedéséről szólt Kóka János, az SZDSZ-é. A kispártok szónokai a reformok szükségességéről szóltak az egyszeri megszorító intézkedések helyett. A Fidesz vezérszónoka, Kósa Lajos ugyanakkor azt hangsúlyozta, olyan reformokra van szükség, amit „az emberek is elfogadnak”.
Kóka János megértően nyilatkozott arról, hogy nem lehetett néhány nap alatt a költségvetésen kifinomultabb változtatásokat végrehajtani, szerinte azonban erre az előttük álló hetek lehetőséget nyújtanak majd.
Kóka: „A kapitalizmus köszöni, jól van.” Fotó: MTI
„Kamu rokkantnyugdíjak”
A frakcióvezető szerint újra kellene gondolni, hogy az állam 9000 közfeladata közül melyek valóban szükségesek. Kóka közölte: nem sajnálja azokat az elköltött állami pénzeket, amelyek autópályákká s a polgárok vagyontárgyaivá alakultak.
Sajnálja viszont a „szocialista logika” szerint elköltött összegeket: a vasútra, a semmit nem érő diplomákra, a „kamu rokkantnyugdíjakra” s a gazdagok juttatásaira – például a családi pótlékra – költött összegeket. Kóka János kifogásolta, hogy egy közintézményt sem zárnak be. A nagy állami újraelosztás kapcsán Kóka János a „szocializmus visszatüremkedéséről” beszélt.
Miért segítik a devizahiteleseket?
Kóka János azt sem érti, miért akarja megsegíteni a kormány a devizahiteleseket a többi adófizető pénzéből, hiszen a devizahitelt fölvevők pontosan tudták, hogy az alacsony törlesztőrészletért cserébe árfolyamkockázatot vállalnak.
Kóka János felszólalásából az is kiderült: a politikus a globális pénzügyi válság okaként a túlzott szabályozást, a túl magas adókat tartja. A baj oka nem a piacgazdaság, a kapitalizmus köszöni, jól van, csak megfázott és belázasodott, hamarosan jobban lesz – közölte felszólalásában az eredetileg orvosnak tanult politikus.
A frakcióvezető szerint egyszeri megszorítások helyett reformokra van szükség, a nagy ellátó rendszerek (nyugdíj, egészségügy) reformjára.
Reformok megszorítás helyett
Kóka Jánoshoz hasonlóan Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője is arról beszélt: reformokra van szükség egyszeri megszorítás helyett. A politikus szerint a válság lehetőséget teremt a reformlépések megtételére, a frakcióvezető schumpeteri fordulattal élt, és „teremtő pusztítást” emlegetett.
A fideszes Kósa Lajos kiemelte, hogy az új költségvetés nagy megszorításokkal járna, veszélybe kerülne az emberek biztonsága, illetve a költségvetés nem rendelkezik a szükséges tartalékokkal sem. A kereszténydemokrata Hargitai János
azt hangsúlyozta: a megszorításokkal 1,5 millió ember kerülne nehezebb helyzetbe.