A legmagasabbra, 170-178 százalékos mértékben az 1600 köbcentiméter alatti, 5 évnél fiatalabb használt autók adója emelkedne január elsejétől. Az új javaslat a motorkerékpárok eddig változatlan táblázatának értékeit a tervezetthez képest kereken 20 százalékkal emeli – írja a Napi Gazdaság.
Ismét drágulnának az Euro 4-es emissziós kategória tételei; ez alkalommal további 20 százalék lesz az emelés mértéke a legcsekélyebb környezetszennyezésű autók esetében. Ennél közel 50 százalékkal magasabb lehet a 2000 után gyártott, Euro 3-as motorral felszerelt autók regisztrációs díja. Az Euro 2-es minősítésű autók regadója a duplája lehet az azonos hengerűrtartalmú motorral gyártott új autókénak. Egységesen 380 000 forint adót kell majd fizetni a tisztán gázüzemű, 190 000 forintot pedig az elektromos és hibridhajtású autók után. Emellett a Világgazdaság szerint az új javaslat alapján a kormányzat a motorkerékpárokra fizetendő regadót is 20 százalékkal kívánja emelni.
A magyar törvényhozók két éve folyamatosan és szándékosan megsértik az uniós jogot, és jövőre sem lesz ez másként, ha a honatyák megszavazzák a regisztrációs adóról szóló módosításokat – áll a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesületének közleményében. Továbbra is ellentétes lesz a regisztrációs adó kivetésének módja az uniós joggal, és a sokat hangoztatott környezetvédelemnek is nagy pofont ad, hiszen a 2–3 éves autók adóját átlagosan 68 százalékkal emeli meg a jelenlegi irreálisan magashoz képest is.
A módosítás leglényegesebb része az egyesület szerint a legnépszerűbb autókat, az úgynevezett Euro 3-as motorral szerelt kocsikat (0-5 éves) további adóemeléssel sújtja. Ezek az autók teszik ki jelenleg az új és a használt autók behozatalának közel 70 százalékát. Jövőre viszont új autót csak Euro 4-es motorral lehet forgalomba állítani, ezért az új autós cégek nagy lehetőséget láttak arra, hogy a használt autókat importálókat végleg lesöpörjék azzal, hogy az Euro 3-as autókra 50 százalékos büntetést szabnak ki.
Az ügy pikantériája, hogy a részletes vitát követően október 24-én a képviselők már megszavazták az egységes álláspontot, ami így már csak a zárószavazásra vár. Az új autókat forgalmazó nagytőkések az utóbbi két hétben nagy nyomást helyeztek a Pénzügyminisztériumra, és a tárca a jelek szerint a választópolgárok érdekei helyett ismét a nagytőkés lobbi szempontjait preferálja – áll az egyesület állásfoglalásában. Véleményük szerint gazdaságtalanná válhat a használt autók importja az itthon keresett kategóriákban, és jövőre meg is szűnhet. Így a hazai márkakereskedések monopolhelyzete tovább növekszik, a közel kétezer használtautó-kereskedő kisvállalkozás működése ellehetetlenül.
