Gazdaság

Veres szerint nem lesz kedden uniós elmarasztalás

Nem újabb elmarasztalásról lesz szó az európai pénzügyminiszterek keddi ülésén (Ecofin), hanem az Európai Bizottság szeptemberi ajánlásai szerepelnek a testület megbeszélésén - mondta Veres János a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.

A pénzügyminiszter aláhúzta: az Európai Bizottság már korábban megfogalmazott pontjai kerülnek az uniós pénzügyminiszterek elé. A pénzügyminiszterek tanácsa második alkalommal foglalkozik majd a magyar államháztartás helyzetével.

„Nincs szó arról, hogy bármilyen szankciókat is megfogalmaznának az esetleges megvitatás során, mivel Magyarország nem tagja az eurózónának. Arra lehet számítani, hogy az Ecofin az Európai Bizottság által benyújtott javaslatokat elfogadja” – mondta Veres János.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy ismert a pénzügyminiszterek előtt a magyar államháztartás helyzete, az, hogy az autópálya-építések kapcsán elszámolási nézetkülönbség alakult ki a magyar kormány és az unió statisztikai hivatala között, emiatt idén a korábbi célokhoz képest magasabb, 6,1 százalék lesz a GDP-arányos eredményszemléletű államháztartási hiány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik