Gazdaság

Az energiahivatal is vizsgálja az MVM és az erőművek szerződéseit

A Magyar Energia Hivatal is vizsgálja a Magyar Villamos Művek (MVM) és az erőművek közötti hosszú távú szerződéseket – nyilatkozta Tóth Judit, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője.

Tóth elmondta: az energiahivatal azt vizsgálja, hogy ezekben a szerződésekben érvényesül-e a legkisebb költség elve, és a vizsgálatot még az idén lezárhatja a hivatal. Hangsúlyozta: magánjogi szerződésekről van szó, így a Magyar Energia Hivatal önhatalmúlag nem tudja ezeket megváltoztatni, de felszólíthatja a feleket a megváltoztatására. Az Európai Unió is folytat vizsgálatot az ügyben, arra kíváncsi, hogy ezek a szerződések összeegyeztethetők-e az unió versenyszabályaival. A két vizsgálat közvetlenül nem ugyanarra irányul, de hatásaiban ugyanaz a célja, az árak leszorítása – tette hozzá a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik