A tavaly év végén módosított termékdíjas jogszabályok előzetes uniós kontrolljának elmulasztásával a magyar kormány súlyos eljárási hibát vétett – mutatott rá az Európai Bizottság októberben megküldött hivatalos figyelmeztetésében. Az Európai Bizottság eljárásának várható következményei alól a kormányzat a vitatott rendelkezések hatályon kívül helyezésével igyekszik kibújni, miközben azokat változatlan tartalommal, egy újonnan benyújtott törvénytervezettel kívánja fenntartani.
A szokatlan jogalkotási trükk a brüsszeli adminisztráció kijátszásával egyenértékű. A Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetsége (MÜSZ) főtitkára szerint aggasztó, hogy a kormány egy szakmai kérdés érdemi tárgyalása helyett jogi kiskapukat keresve igyekszik mentesülni a felelősség alól. Kiss Gáborné szerint ennek a példátlan törvényalkotási manővernek súlyos következményei lehetnek: „Az Európai Bizottságot csak rövid távon lehet kijátszani, aminek azonban súlyos erkölcsi és gazdasági konzekvenciái lehetnek a jövőben.”
„A környezetvédelmi kormányzat eddigi nyilatkozataiban tagadta a termékdíjas törvénymódosítás uniós bejelentésének szükségességét. A tárca mostani – az Országgyűlésben sürgősséggel napirendre vett – előterjesztésében ugyanakkor már szerepel ennek vállalása, ami lényegében beismerése annak, hogy a tavalyi törvénymódosításkor hiba volt elmulasztani az előzetes uniós kontrollt” – véli Kiss Gáborné.
