Az Európai Unió megakadályozná gyógyszergyáraikat hogy egy tízéves védettségi időszaknál korábban piacra dobhassanak úgynevezett generikus gyógyszereket, azaz az eredetivel megegyező hatású, de más nevű készítményeket – írja a European Voice című brüsszeli hetilap.
Az unió alig néhány héttel a tíz ország tavaly májusi csatlakozása előtt – tehát azok szavazását még nem téve lehetővé – fogadta el az eredeti gyógyszereket védő jogszabályt, amely most lépett életbe, és kötelezően érvényes minden tagállamra. Az érintett új tagok azt szeretnék elérni, hogy utólag még jó ideig kivételt kapjanak a szabályozás alól, és a generikus termékeket az előírtnál korábban értékesíthessék, ahogy azt saját szabályozásuk eddig megengedte.
Az újak arra hivatkoznak, hogy a szabály bevezetése súlyos nehézségeket okozhat gyógyszergyáraiknak, és megterhelheti egészségügyi költségvetésüket. Csak Lengyelországban 2 milliárd euróra tehető a generikus gyógyszerek termelése. A brüsszeli bizottság szerint – állítja az uniós ügyekkel foglalkozó újság – azonban elemzések azt mutatják, hogy a gazdasági tényezők nem indokolják a kérés teljesítését.
Nyáron Brüsszel már elutasította hét ország – Lengyelország, Magyarország, Málta, Ciprus, Szlovákia, Szlovénia és Lettország – tízéves mentességi kérését. A European Voice úgy tudja, hogy a bizottság most Lengyelországgal, Magyarországgal, Lettországgal és Máltával hajlandó tárgyalni a kérdésről.
