Gazdaság

Több pénz az önkormányzatoknak

Újabb költségvetési átcsoportosításra kaptak ígéretet az önkormányzati érdekképviseletek a kormányzattól – értesült a Világgazdaság. A belterületi útfelújításokhoz igényelhető állami hozzájárulásokat 3 milliárd forinttal növelik a jövő évi büdzsében.

Az idei 10 milliárd forinthoz képest ugyanis erre a célra csak ötmilliárdot terveztek, s emiatt elsősorban a nagyvárosok adtak hangot elégedetlenségüknek. Az emeléssel a végső összeg nyolcmilliárd forint lesz. Sport célú fejlesztésekre újabb 500 millió forint jut. Kétmilliárd forintot átcsoportosítanak a megyei területfejlesztési tanácsokhoz, de ezt a regionális fejlesztési tanácsok keretéből veszik el.

Továbbra is vitatott a jövő évi közalkalmazotti bérek fedezete. Azt már korábban bejelentették, hogy a beterjesztett költségvetésnél többet kapnak az önkormányzatok: plusz 15 milliárd forint jut béremelésre, 8,7 milliárd az oktatási, 6,3 milliárd pedig a szociális normatívák emelésére. Ebből 15 milliárd forintot úgy teremtenek elő, hogy a költségvetési törvényjavaslat önkormányzati fejezetében szereplő 28,3 milliárdos kötelező tartalékképzést részben feloldják, ötmilliárd forintot jelent az önkormányzati fejezeten belüli átcsoportosítás, a költségvetés általános tartalékából pedig tízmilliárd forint jut a településeknek.

Az önkormányzati szövetségek álláspontja szerint azonban az ígért 30 milliárdon felül még csaknem 40 milliárdra lenne szükség ahhoz, hogy a települések legalább az idei szinten tudjanak gazdálkodni. Az érdekképviseletek a bérek kigazdálkodása érdekében javaslatot tettek az önkormányzati tartalékképzés teljes feloldására. Erre a kormányzat képviselőitől nem kaptak ígéretet, de a tárgyalások még nem fejeződtek be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik