A mérkőzés után a rendőrök összesen 23 embert állítottak elő- közölte közleményében a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Három ember ellen szabálysértési eljárást indítottak.
Két szurkolót hivatalos személy elleni erőszak miatt, tizennyolcat pedig garázdaságért vittek be.
Az összecsapások közben két rendőr súlyosan, egy társuk pedig könnyebben sérült. A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy a szurkolók közül is többen megsérültek, könnyebben.