Gazdaság

Ismét meghiúsult az Olimpic Airlines eladása

Ismét zátonyra futott a görög Olympic Airlines (korábbi nevén Olympic Airways) eladása: ezúttal egy amerikai–görög konzorcium vette volna meg a nehéz helyzetben levő légitársaságot, amelyet azonban az eladás meghiúsulása ellenére sem szüntetnek meg utód nélkül.

A görög kormány a következő hónapokban az Európai Bizottsággal szoros együttműködésben keres megoldást a légitársaság megmentésére, mindazonáltal a görög közlekedési miniszter kedden nem rejtette véka alá, hogy a társaság 7 ezer dolgozójára nehéz idők várnak.

A kormány sajtójelentések szerint 2006 áprilisáig egy utód-légitársaságot tervez létrehozni, a jelenlegi alkalmazotti létszám felével, és az Olympic Airlines jelenlegi flottájánál lényegesen kisebb repülőgép-állománnyal. Az állam megtartana magának egy részt az új légitársaságból, az azonban egyelőre nem világos, hogy az Olympic Airlines adósságait ki törlesztené.

Az Európai Bizottság szeptember közepi döntése alapján a görög nemzeti légitársaság, az Olympic Airways és utóda, az Olympic Airlines méltánytalanul kapott körülbelül 700 millió eurónyi állami támogatást az utóbbi években, és az összeg nagy részét vissza kell térítenie a görög kormánynak, ami nagyon megnehezítette a légitársaság privatizációját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik