Belföld

Nem gyarapodott a kormánytagok vagyona

A vagyonosodási vizsgálat alapján a pénzügy miniszter pénze jócskán zsugorodott.

Oszkó Péter pénzügyminiszter nem tartozik a kormányzás nyertesei közé: vagyonnyilatkozatai alapján a kormányzati szerepe alatt jócskán zsugorodott a vagyona – olvasható a Népszabadság pénteki számában.

A pénzügyi tárca vezetője 2009-es vagyonnyilatkozata szerint felerészben tulajdonosa egy 97 négyzetméteres budakeszi lakásnak, ez az ingatlan azonban már nem szerepel az idén leadott vagyonnyilatkozatában. Ahogy a 83 milliósra rúgó deviza-megtakarítása sem, ráadásul forintban félretett pénze is kevesebb: 56,5 millió helyett már csak 29,6 millió. Az egyenleget ronthatja még az a svájcifrank-alapú hitel, amelyet 2009-es vagyonbevallásában 124 millió forintosra taksált, az ideiben azonban nem forintosította az összeget, csak arról nyilatkozott, hogy a tőketartozás fennáll.

Bajnai Gordon megtakarításai is csökkentek. A leköszönő kormányfő öt ingatlant jegyezett fel a vagyonbevallásában, ahogy a 2009-esben is. Többek között egy XII. kerületi ház, egy XXII. kerületi ingatlan s egy tihanyi üdülő fele. Egy 2006-os BMW, valamint festmények is az értékesebb ingóságok között szerepelnek, e téren a két vagyonnyilatkozat között nem találni érdemi eltérést – olvasható a lapban. Bajnai megtakarításai csökkentek, a 140 milliós értékű értékpapír-portfólió egy év alatt 120 millióra apadt, megtakarított pénze a tavalyi nyilatkozat szerint 71,5 millió forintról 57,4 millióra csökkent.

A Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által leadott nyilatkozatból az derül ki, hogy a befektetési alapokban lévő forrásai nőttek az egy évvel korábbi állapotokhoz képest. A 2009-es nyilatkozatban többi között forint és euró befektetési alapokban vagy kötvényekben 93,2 millió forintja van. Ugyanez egy évvel korábban 70 millióra rúgott. Varga István bankszámlája 18 millió forinttal csökkent az előző évi 47 millióról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik