Az EU brüsszeli végrehajtó testülete a keddi ülése után keményebb lépésekkel fenyegette meg azokat a EU-tagállamokat, amelyek nem tesznek eleget az uniós növekedést és versenyképességet szolgáló liberalizációval kapcsolatos előírásoknak.
A bizottság egyebek között azt kifogásolja, hogy a fogyasztóknak a helyi szolgáltatókkal szemben sok esetben még nincs igazi választási lehetőségük. Csekély a határokon átnyúló forgalom is az ágazatban, és hiányzik az árak egymáshoz közelítése. Sok esetben nincsenek eléggé összehangolva a hálózatok, illetve a létező infrastruktúrát nem használják ki kellőképpen – állapította meg a nyár elején kezdett vizsgálat, amelynek eredményeit Neelie Kroes versenyügyi biztos most ismertette.
A vizsgálat szerint a gázpiacok a legtöbb tagországban koncentráltak maradtak, és nem sokkal jobb a helyzet az árampiacokon sem: a tagországok nagy részében a piac legalább 75 százaléka a három legnagyobb szolgáltatóé. Az árak főleg a gázszektorban általában nem piaci alapúak, de az áramágazatban is zavarokat okoz a piaci és a szabályozott árak együttes létezése.
A bizottság bejelentette: országspecifikus vizsgálatokat kezd a piacnyitással kapcsolatos lépések teljesüléséről és hatékonyságáról, és a jövő év végére újabb jelentést, illetve szükség esetén ajánlásokat tesz közzé a helyzetről.
