Gazdaság

Csökkent a Wienerberger profitja

A világ legnagyobb téglagyárcsoportja, az osztrák Wienerberger adózott eredménye a harmadik negyedévben 64,56 millió euróra csökkent a tavalyi harmadik negyedévi 73,21 millióhoz képest, főleg a kelet-európai piac visszaesése miatt.

Az üzemi eredmény 89,9 millió euróra fogyatkozott 97,29 millióhoz képest, a bevétel 545,77 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 487,87 millióhoz képest – jelentették a vállalatnál szerdán.

A forgalom Közép-Kelet-Európában 4 százalékkal 149,8 millió euróra nőtt a tavalyi harmadik negyedévi 156,4 millióhoz képest, de a pénzforgalmi többlet (EBITDA) 11 százalékkal 45,1 millió euróra csökkent 50,5 millióhoz képest. Lengyelországban 10 százalékkal csökkent a falazóanyagok piaca, Magyarországon is a vártnál jobban szűkült a piac, amire a cég a termelés részleges leállításával, a harmadik negyedévben árengedményekkel, illetve a magyar telephelyekről a Romániába és a Bulgáriába irányuló export növelésével reagált. Magyarországon a helyzet stabilizálódni látszik, és jövőre a második félévben talán szerény javulás is várható a Wienerberger szerint.

Az első kilenc hónap után úgy vélték a cégnél, hogy a korábbi vállalati előrejelzés – 10 százalékos eredménynövekedés egész évre – nem fog teljesülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik