Gazdaság

Nem lesz inflációs cél Amerikában

Nem jelöl meg inflációs célt a Fed jövendő elnöke sem – derült ki Ben Bernanke bizottsági meghallgatásán. A világ egyik legbefolyásosabb gazdasági tisztségére pályázó közgazdász szerint az Egyesült Államokban nincs inflációs veszély.

Elsősorban folyamatosságot ígért a Szenátus Bankbizottsága előtt Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kijelölt elnöke a BBC tudósítása szerint. „Mindenféle politikai befolyástól mentesen, tisztán a Szenátustól kapott felhatalmazásom és a köz érdekében végzem majd munkámat” – mondta. A monetáris politika esetleges módosulása előtt alapos konzultációkat folytatok majd – tette hozzá.

Bernanke elmondta azt is, hogy beiktatása nyomán nem jelöl majd meg inflációs célt. E kijelentése azért érdekes, mert az elnök gazdasági tanácsadójaként az inflációs célt követő monetáris politika hívének mutatkozott, míg Alan Greenspan jelenlegi Fed-elnök ellenzi azt.

Az Egyesült Államok gazdaságának helyzetéről a Fed elnökségét várhatóan január végén átvevő közgazdász annyit mondott, hogy az energiahordozók drágulása ellenére a maginflációs adatok kedvezőek és ellenőrzés alatt tathatók. Bernanke beszélt még a hatalmas államháztartási hiány csökkentésnek szükségszerűségéről, de az alapkamat várható alakulásáról nem ejtett szót.

A 79 éves Alan Greenspan 18 éve vezeti az amerikai jegybankot; irányításával az elmúlt 17 hónapban 1-ről 4 százalékosra emelkedett az alapkamat az Egyesült Államokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik