Bár korábban előfordult, hogy különböző vizsgálódások során az adóhatóság munkatársai transzferárazással összefüggő kérdéseket is feltettek az adóalanyoknak, a mostani akció egyedi abból a szempontból, hogy kifejezetten transzferár célú ellenőrzésekre még nem volt példa.
A lap információi szerint az APEH kifejezetten arra kíváncsi, hogy a transzferárazási gyakorlatot követő vállalkozások elkészítették-e az idei tranzakciókkal kapcsolatos dokumentációt. Erre egy 2003-ban hatályba lépett törvény kötelezi az érintetteket, azonban nem árt figyelmet fordítaniuk a cégeknek a határidőre. Az idei ügyletről 2006. május 31-ig kell hogy rendelkezésre álljon ilyen dokumentáció – mondtaVeszprémi István. A Deloitte adóosztályának igazgatója hozzátette: a tavalyi és tavalyelőtti tranzakciókról viszont már az adóhatóság teljes joggal vár el ilyen anyagot.
Az APEH lapzártánkig nem válaszolt kérdéseinkre, így nem világos, miért most indította ezt az akciót a szervezet. Az feltűnő, hogy a napokban fokozódott az adóhatóság aktivitása. A héten az APEH elnöke soron kívüli adatszolgáltatásra kötelezte a tízezer legnagyobb adózót a novemberre vonatkozó általános forgalmi adót, valamint a decemberi társaságiadó-feltöltési kötelezettséget illetően. Mindkettő december 20-án esedékes.
