Belföld

Már Pintér szerint is szabálytalan volt a tömegoszlatás

Korábban azt nyilatkozta: nem feltételezi, hogy a budapesti rendőrfőkapitány törvénytelen döntést hozott volna 2006. októberében.

A 2006 őszi események kivizsgálásának meg kell történnie – jelentette ki Pintér Sándor kijelölt belügyminiszter az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságában csütörtöki meghallgatásán egy képviselői kérdés kapcsán.

A 2006 szeptemberi, októberi eseményeken történt rendőri intézkedések kapcsán kifejtette: “ránézésre” felmerülhettek szakmai hiányosságok. A miniszterjelölt hozzátette: addig azonban, amíg a Balsai István vezette tényfeltáró bizottság nem végez az akkori események feldolgozásával és értékelésével, nem akar állást foglalni a kérdésben. “Szerintem történtek szabálytalanságok” – fogalmazott a belügyminiszter-jelölt.

Pintér Sándor a leendő miniszterek bemutatása után a MR1-nek nyilatkozva elmondta: nem feltételezi, hogy a 2006-os őszi zavargások és tüntetések idején Gergényi Péter, akkori budapesti rendőrfőkapitány téves, rossz vagy törvénytelen döntést hozott volna.

A emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság egyébként támogatta Pintér Sándor belügyminiszterré történő kinevezését, miután meghallgatta a miniszterjelöltet, 13 Fidesz-KDNP-s igen és 5 ellenzéki nem szavazat mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik