Kóka János elmondta: a 44-es számú főútvonal négysávúvá alakításának költségeit uniós támogatások és a költségvetés fogja finanszírozni. A Kecskemét és Békéscsaba közötti, megközelítőleg 120 kilométeres szakasz kiépítése egyes számítások szerint legkevesebb 200 milliárd forintba kerül majd – közölte a miniszter. A szaktárca azon dolgozik, hogy a szakasz kiépítése 2015 helyett 2010 végére valósuljon meg.
Kóka szerint, ha ipari parkok, logisztikai központok települnek az utak mellé, ha elindul a fejlődés, nő a foglalkoztatottság, kevesebb a munkanélküli, akkor az útépítések gazdasági hatásai közvetlenül mérhetőek. Ha a kiépítés költségeit beruházásnak tekintjük, és a következő 20-30 évben fizetjük ki kiadásait, akkor annak az éves terhei 10 milliárd forint körüli összeget érnek el, ez pedig már összemérhető azzal az évenkénti haszonnal, amit az autópálya közvetve hoz.
