Belföld

Szabó Zoltán szerint nem történt hivatali visszaélés

A volt képviselő szerint az elmúlt hónapokban - sikertelenül ugyan, de - többször próbáltak rábizonyítani különböző bűncselekményeket.

A szocialista Szabó Zoltán szerint semmiféle hivatali visszaélés nem történt, amikor mobiltelefont kapott az erzsébetvárosi önkormányzattól. A volt országgyűlési képviselő Lendvai Ildikó távozó pártelnökkel közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, nincs meglepődve a gyanúsítás ténye miatt, hiszen az elmúlt hónapokban – sikertelenül ugyan, de – többször próbáltak rábizonyítani különböző bűncselekményeket.

Tájékoztatása szerint különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás és más bűncselekmények tényállásával gyanúsítják, amelyből a “más bűncselekmények” vonatkozik rá.

Szabó Zoltán hangsúlyozta: Hunvald György polgármester nem követett el hivatali visszaélést, amikor mobiltelefont biztosított neki, mivel erre az intézkedésre egy különféle testületi döntéseken alapuló, polgármesteri-jegyzői utasítás hatalmazta fel. A döntés értelmében korlátlan mobiltelefon használatot kapott például a kerületi rendőrkapitányság, a polgári védelem és az egészségügyi szolgálat, összesen 34 személy vagy szervezet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik