Szórakozás

Tévedésből levágták egy egészséges nő mellét

Azt hitték, rákja van, miközben kenőcsökkel gyógyítható lett volna a betegség.

Hivatalosan is vétkesnek találták azokat az orvosokat, akik hibásan diagnosztizálták, és tévedésből vágták le egy 44 éves konstancai asszony mellét. A konstancai közegészségügyi igazgatóság orvosi műhibákra szakosodott bizottsága hétfőn bejelentette, hibáztak a nőt kezelő és megműtő orvosok – írja a manna.ro.

“Levágták a mellem, a beavatkozás előtt és után négy kemoterápián estem át. Elfogadtam mindezt, lemondtam a melleimről a családom érdekében. Elkezdtem hízni, holott mindenki tudja, hogy akinek rákja van, az nem szedi magára a kilókat” – elevenítette fel az asszony a történteket.

2008 elején érezte, hogy csomó van az egyik mellében, a konstancai kórházban az onkológus pedig rákkal diagnosztizálta, és azt mondta, le kell vágni a mellét. A 44 éves nő nem akarta a műtétet, annál is inkább, hogy a beavatkozást megelőző két kúra után a csomó eltűnt.

Pleş doktornő viszont akkor azt mondta neki, a rák egyik agresszív formájáról van szó, amely bármikor újra megjelenhet, és arra kérte a nőt, válasszon sebészt. A hölgy egy helyileg jó nevű onkológus sebészt választott, aki magánklinikáján műtötte meg.

A szövettani vizsgálat és négy másik orvos konzultációja során kiderült, a nőnek nem rákja volt, hanem elmondása szerint “egy banális betegség, amely kenőcsökkel és masszázzsal gyógyítható”.

Az operációt végrehajtó sebész nem vállalja a felelősséget: nem ellenőrizte a diagnózist, mivel a műtétet a páciens kérte. Állítása szerint akkor ellenőrizte volna, ha a beteg az ő klinikáján kezdte volna el a kezelést, és ott végezték volna a vizsgálatokat, így csak az iratok alapján tájékozódott, amelyeket a hölgy vitt.

Dana Pleş szerint normális, hogy a levágott testrészben a szövettani vizsgálat már nem mutatta ki a rákos sejteket, hiszen azok a műtétet megelőző kezelés során eltűntek. Szerinte az operációról a páciens döntött a sebésszel közösen, akivel ő nem is beszélte meg az esetet.

A közegészségügyi bizottság tulajdonképpen a bukaresti onkológiai intézet szakorvosainak álláspontját erősítette meg, akik a levágott mell szövetéből vett minták alapján megállapították, nem volt rákja a 44 éves asszonynak. Sem a sebész, sem Dana Pleş egyelőre nem volt hajlandó nyilatkozni az esetről. Az orvosi műhiba elszenvedője perelni szeretné a bűnösöket.

AJÁNLOTT LINK:

Műhiba: levágták egy nem rákos nő mellét (manna.ro)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik