Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) új vezetője szerint egyértelmű jogi környezetet teremt az élet- és vagyonbiztonságához, vagyis a közbiztonság javításához az új katasztrófavédelmi törvénycsomag – írja a Népszabadság.
Bakondi György a lapnak azt mondta, kulcskérdés a tömegrendezvények biztonsága. A jövőben akár egy pár száz fős falusi búcsúnál is ki kell jelölni azt az intézkedésre jogosult embert, akit veszélyhelyzet esetén a katasztrófavédelem emberei riaszthatnak.
Az árvízveszélyes területeken meghatároznák a védekezéshez szükséges támogatási normatívát, egyértelmű szabályokat hoznának a helyreállításra. Az embereket az árvíz sújtotta térségekben felkészítenék, megteremtenék a gyors tájékoztatás feltételeit – tette hozzá.
A beavatkozásra önkéntes csoportokat hoznának létre, biztosítanák a védekezéshez szükséges készleteket. A Kormányzati Koordinációs Bizottság már a rendkívüli helyzet kihirdetése előtt intézkedhetne, a védekezésért pedig egyetlen személy felelne – közölte a főigazgató.
Változik a veszélyes üzemekre vonatkozó szabályozás is. Az eddigieknél jobban érvényesítik a szennyező fizet elvét. Megvizsgálják, miért közpénzekből és a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulásából állják a lakosságriasztó rendszerek kiépítését és fenntartását.
A kritikus infrastruktúra üzemeltetőinek felelősségét is fokozottan érvényesítenék. Bakondi szerint meg kell teremteni a lehetőségét, hogy akár hatósági eszközökkel is felléphessenek, ha egy szolgáltató nem teremti meg az üzemzavar gyors elhárításának feltételeit.